Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Női kézilabda Eb – Norvégia megerősítette rendezési szándékát

A december 3. és 20. között sorra kerülő, norvég-dán közös rendezésű tornán 16 csapat szerepel ,köztük a magyar válogatott.

Kare Geir Lio, a Norvég Kézilabda Szövetség (NHF) elnöke megerősítette, hogy otthont adnak a decemberi női Európa-bajnokságnak, és ennek immár az anyagi fedezete is rendelkezésre áll.

    Az elnök a Nettavisen nevű norvég hírportálnak elmondta, eredményes tárgyaláson van túl a Kulturális Minisztérium képviselőivel, akik biztosították róla, hogy a koronavírus-járvány miatti harmadik válságcsomag keretein belül az állam átvállalja a szervezők veszteségét, amit jelenleg 36 millió koronára (1,2 milliárd forint) becsülnek. Az általa elmondottakat Lars Audun Granly, a minisztérium civil társadalomért és sportért felelős osztályának egyik vezetője megerősítette.

“A veszteség nagysága attól függ, hogy egy, kettő, vagy három helyszínen rendezzük a meccseket” – mondta Kare Geir Lio.

A december 3. és 20. között sorra kerülő, norvég-dán közös rendezésű tornán 16 csapat szerepel – köztük a magyar válogatott – és 47 mérkőzést játszanak. A csoportmeccseket Trondheimben, Herningben és Frederikshavnben rendeznék, a középdöntőre Herningben és Stavangerben, a döntő hétvégére pedig Oslóban kerülne sor.
A dán szövetség elnöke, Per Bertelsen egy héttel ezelőtt közölte, jelen állás szerint decemberben Dániában nem lesz Európa-bajnokság, mert nem tudják fedezni a veszteségeket. Az európai szövetség (EHF) csaknem 4,5 millió dán korona (214 millió forint) rendkívüli támogatást nyújtott Norvégiának és Dániának, de Bertelsen szerint ez egyáltalán nem fedezi a hiányukat.

Az elnök nem tudja, számíthat-e további segítségre az EHF-től és a dán kormánytól.
A házigazdák dolgát nehezíti, hogy továbbra sem tudják, a világjárvány miatt meg lehet-e rendezni egyáltalán az Európa-bajnokságot, és ha igen, látogathatják-e nézők a mérkőzéseket, márpedig a rendező országok költségeinek egy részét a belépődíjak fedezik.
Az EHF szerint továbbra is három forgatókönyv van az Európa-bajnokság kapcsán: az eredeti terv szerinti rendezés, a korlátozott nézőszámú mérkőzések, illetve a helyszínek csökkentése. Olyan forgatókönyv viszont nincs, amely szerint a tornát nem rendezik meg.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek