Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Ma kezdődik a 13. Nemzeti Vágta

Idén a versenyt a járványhelyzet miatt a szervezők közönség nélkül rendezik meg.

Történelmi felvonulással, koszorúzási ünnepséggel, majd a versenysorozat ünnepélyes megnyitójával, a 72 versenyző település lovasának fogadalomtételével és az előfutamokkal kezdődik ma délben a 13. Nemzeti Vágta a fővárosi Hősök terén.

    Idén a versenyt a járványhelyzet miatt a szervezők közönség nélkül rendezik meg. Az eseményről ugyanakkor nem maradnak le a lovassportok iránt érdeklődők, a Duna televízió közvetítésekben számol be a futamokról.
Nem lesznek lelátók, kizárólag a Hősök terén lesz az esemény, a szokásos pálya vonalvezetése mellett, a Millenniumi emlékmű körül. A verseny a kishuszár vágta és a 72 versenyző település előfutamaival veszi kezdetét. A televízión keresztül a nézők figyelemmel kísérhetik a Győri Ördöglovasok, a Kassai Lovasíjászok bemutatóját és a dámalovaglást is.
A nap a különleges szilvásváradi méneshajtással zárul.
Vasárnap lesznek a további versenyek, a középdöntők, valamint a nemzetközi futam és a Nemzeti Vágta döntője.
A kétnapos eseményt a www.mediaklikk.hu oldalon követhetik a nézők, ezen kívül a Duna televízió vasárnap 15 és 17 óra 30 perc között élő közvetítésben számol be a döntőkről.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek