Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Kis emelkedéssel zárt a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 125,46 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 35 390,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a nemzetközti piacokon az elmúlt napok emelkedése után megtorpantak a részvényindexek.

A magyar tőzsde három nagy szereplője, az OTP, a Mol és a Richter is pénteken tette közzé harmadik negyedéves jelentését. Az eredmények meghaladták a várakozásokat, így pozitív hangulatban indult a kereskedés, de az emelkedés nem volt egyenletes a nap folyamán, hullámzott a BUX.

Az OTP-részvények a pénzintézet kedvező eredménye ellenére gyengültek a nap végére, ennek oka a szakértő szerint az lehet, hogy az elmúlt napokban sokat erősödött a papír, ami profitrealizálást válthatott ki. A Mol és a Richter ugyanakkor pluszban tudott zárni – jelezte.

A Mol 23 forinttal, 1,42 százalékkal 1646 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,71 százalékkal 11 110 forintra csökkent, forgalmuk 14,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 357 forintot ért, forgalma 79,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,37 százalékkal 7035 forintra nőtt, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3172,91 ponton zárt pénteken, ez 8,95 pontos, 0,28 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek