Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

BÉT: Alulteljesített a BUX

BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,50 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 37 414,60 ponton zárt hétfőn.  A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Moderna amerikai gyógyszergyártó hétfőn, tőzsdenyitás előtt jelentette be, hogy vakcinája 94,5 százalékos hatékonysággal előzi meg a súlyosan fertőző Covid-19 betegség kialakulását. Ennek a bejelentésnek köszönhetően Európában nagyon jó volt a hangulat a piacokon, a BÉT azonban csak minimálisan tudott emelkedni, így a BUX-index európai összehasonlításban alulteljesített.

A magyar piacon a vezető részvények közül a Mol árfolyama az olaj árának emelkedése miatt tudott erősödni, míg a Richter jegyzése annak ellenére emelkedett, hogy a Richter méhmióma elleni készítményének a használatát csak limitáltan engedélyezték.

Az OTP részvényeinek ára napközben elérte a 12 160 forintot is, végül a bankpapír 11 860 forinton fejezte be a kereskedést, az elemző szerint az árfolyam gyengülése profitrealizálást jelez.

A Mol 22 forinttal, 1,16 százalékkal 1917 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,17 százalékkal 11 860 forintra csökkent, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 365 forintot ért, forgalma 197,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,67 százalékkal 6700 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3268,32 ponton zárt hétfőn, ez 27,58 pontos, 0,85 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek