Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Újabb kiváló zenész távozott: Bergendy István

81 éves korában koronavírus-fertőzés szövődmények következtében elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas szaxofonos, zeneszerző, a Bergendy együttes alapítója.

81 éves korában koronavírus-fertőzés szövődmények következtében elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas szaxofonos, zeneszerző, a Bergendy együttes alapítója. Halálhírét családja közölte.

Bergendy István Szolnokon született 1939-ben. Első hangszere a tangóharmonika volt, később váltott át szaxofonra. Rock néven alapította első együttesét még gimnazistaként. A középiskola befejezése után a Műszaki Egyetemen tanult, ahol játszott a helyi szimfonikus zenekarban, amellyel 1958-ban a Zeneakadémián adott koncertet. Ugyanebben az évben öccsével, Péterrel megalakították az Ifjúsági Jazzegyüttest, a csapat 1962-ben felvette a Bergendy nevet. Ettől kezdve már rendszeres fellépéseik voltak, többek közt a Budai Ifjúsági Parkban is.

 

A Bergendy-testvérek: (b-j) Péter és István (Fotó: MTI/ Földi Imre)

 

1970-ben csatlakozott hozzájuk Latzin Norbert billentyűs-zeneszerző és Demjén Ferenc basszusgitáros-énekes-szövegíró. Az 1970-es szilveszteri tévéműsor révén országos ismertségre tettek szert. A zenekar nevéhez  olyan slágerek fűződnek, mint a Jöjj vissza, vándor, a Sajtból van a Hold, a Darabokra törted a szívem, az Iskolatáska, vagy a Hadd főzzek ma magamnak. Demjén Ferenc 1977-ban távozott, és megalapította a rockosabb vonalat képviselő V’ Moto Rock formációt.

Ezt követően a Bergendy-együttes néhány jazzfesztiválos koncertlemez után 1980-tól mesejátékokhoz is készített zenét. Bergendy István szerezte például a Süsü, a sárkány, a Futrinka utca és több más tévésorozat, valamint az Én táncolnék veled című televíziós tánciskola zenéjét, de emellett még musicaleket írt.

Munkásságáért többek közt eMeRTon-díjat (1993), Hungaroton életműdíjat (2001), Artisjus Életmű-díjat (2005), Liszt Ferenc-díjat (2011) kapott, és átvehette 1997-ben A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2009-ben pedig A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.

(Kiemelt kép forrása: Wikipédia/Derzsi Elekes Andor)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek