Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A nemzetközi trendeknek megfelelően emelkedéssel zárt a BUX

Jól teljesít a BUX: a részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
BUX

Egyre jobb formában a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 204,67 pontos, 0,49 százalékos emelkedéssel, 41 733,11 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy alacsony forgalom mellett, jelentős mozgások nélküli kereskedés zajlott a BÉT-en, ahol a BUX-index a nemzetközi trendeknek megfelelően kisebb emelkedéssel zárt.

Az elemző szerint a vezető részvények közül az OTP-nél és a Richternél látszódott vételi erő. Hozzátette, szerdán, december 30-án lesz az idei utolsó kereskedési nap a BÉT-en.

A Mol 6 forinttal, 0,27 százalékkal 2188 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,30 százalékkal 13 200 forintra erősödött, forgalmuk 1,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,94 százalékkal 375,50 forintra nőtt, forgalma 362,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,89 százalékkal 7365 forintra emelkedett, a részvények forgalma 620,8 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3676,15 ponton zárt kedden, ez 99,52 pontos, 2,78 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

További cikkek