Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Eddig 100 ezer munkavállaló után igényeltek ágazati bértámogatást

A koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megőrzését segítő programba még bő másfél hétig, február 8-ig kapcsolódhatnak be a járványhelyzet hatásainak leginkább kitett vállalkozások.

Azért indult a program, hogy a magyar cégek járvánnyal kapcsolatos veszteségeit csökkentsék.

Meghaladta a 100 ezer főt az ágazati bértámogatással elért munkavállalók száma, már mintegy 14 ezer munkaadó nyújtott be igénylést összesen több mint 25 milliárd forint értékben. A koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megőrzését segítő programba még bő másfél hétig, február 8-ig kapcsolódhatnak be a járványhelyzet hatásainak leginkább kitett vállalkozások – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.

Kiemelte, hogy az ágazati bértámogatás a koronavírus miatt működésüket erőteljesen visszafogni, szüneteltetni kényszerülő, emiatt komoly nehézségekkel küzdő szektorok cégeinek megmaradását szolgálja. A program elsősorban a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők, mások mellett a szállásadók, utazásszervezők helyzetét javítja munkavállalóik megtartása érdekében.

Bodó Sándor emlékeztetett arra, hogy a vállalkozásoknak a támogatás időtartama alatt járulékot sem kell fizetniük, így a bérköltségek mintegy kétharmadát az állam biztosítja. A kifizetések folyamatosak, a bértámogatást a kormányhivatalok hiánytalan dokumentáció megléte esetén utalják, naponta több száz millió forint érkezik a vállalkozások számláira.

A tájékoztatás szerint az érintett munkavállalók közel egyharmadára a fővárosból, 10 százalékára Pest megyéből igényeltek támogatást, de jelentős az érdeklődés Győr-Moson-Sopron (közel 6 százalék), Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar (mintegy 5-5 százalék) megyékben is. A kérelmek háromnegyede a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás szektorból érkezett.

Az ágazati bértámogatás 2021. február 8-ig igényelhető. A munkaadók a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályaihoz nyújthatják be egyszerűen kitölthető, egyoldalas kérelmeiket, amelyekhez a dolgozók munkaszerződését kell csatolni. A részletes pályázati kiírás a munka.hu oldalon található meg – írja közleményében az ITM.

„A baloldali kormányok válságkezelését adóemelések, megszorítások jellemezték, 2010-re körülbelül egymillió magyar embernek nem volt munkája. Ezzel szemben mi bértámogatásokkal segítjük a munkahelyek megőrzését, mert így őrizhetők meg a munkaalapú gazdaság és társadalom kialakításában elért eredményeink” – fogalmazott az államtitkár.

Gazdaság | Pannon Hírnök 

További cikkek