Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Ennyit fizettünk tavaly a casco biztosításért

Miközben tavaly az új casco szerződéseket átlagosan csaknem 120 ezer forintos éves díjra kötötték, addig a már meglévő szerződések évfordulós váltásakor átlagosan 96 ezer forintért találtak új biztosítót az ügyfelek.
pénz

Ahogy máshol is, ebben a szektorban is drágulást hoztak a pandémiás hónapok.

A Netrisk.hu adatai szerint az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forint éves díjért kötöttek teljes körű casco biztosítást, ez az érték 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát – közölte a biztosításközvetítő portál szerdán az MTI-vel.

Hozzátették, a portál statisztikái azt mutatják, hogy miközben tavaly az új casco szerződéseket átlagosan csaknem 120 ezer forintos éves díjra kötötték, addig a már meglévő szerződések évfordulós váltásakor átlagosan 96 ezer forintért találtak új biztosítót az ügyfelek.

Ennek az egyik oka az, hogy az évfordulós váltásnál az érintett ügyfelek általában több kármentes évvel rendelkeznek, ami nagyobb kedvezményre jogosítja őket. Másrészt pedig azzal magyarázható, hogy az évfordulós váltók eleve céltudatosabban igyekeznek a legkedvezőbb díjú termékek közül választani.

A közlemény idézte Marschalek Pétert, a Netrisk.hu kereskedelmi igazgatóját, aki elmondta, hogy bár a gépjárműforgalom időszakos visszaesése átmenetileg a káresetek számát is csökkentette, ez csak tompítani tudta a díjak emelkedését, ugyanis az autók helyreállítási költsége továbbra is lendületesen emelkedik. Az euróárfolyam magasba lökte az alkatrészek árát, a bérszintek általános emelkedésével párhuzamosan pedig a szervizek is folyamatosan emelkedő rezsióradíjakat számolnak fel a biztosítók felé.

Az autók egyre korszerűbb műszaki megoldásai és a gazdagabb szériafelszereltség szintén felfelé téríti a biztosítás átlagdíjának mértékét – tette hozzá a kereskedelmi igazgató. Kiemelte ugyanakkor, hogy  tudatosan kiválasztott díjcsökkentő paraméterekkel a cascodíj akár 20 százaléknál is nagyobb mértékben mérsékelhető.

Gazdaság | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek