A nyitás után ismét közönség előtt játszhat a társulat, a jegyek gyorsan elfogytak. Az április 11-től Ukrajnában életbe lépett karantén-enyhítéseknek köszönhetően a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház (korábban Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház) újra tarthat előadásokat.
Legfeljebb félház előtt, és a járványügyi biztonsági előírások szigorú betartása mellett lehet produkciókat bemutatni, de legalább már jöhetnek a nézők. És jönnek is!
Ferenci Attilát, a beregszászi teátrum színművészét kérdeztük az örömteli fejleményekről.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: Április 19-étől tart újra előadásokat a beregszászi társulat. Jól tudom, hogy azóta mindennap játszanak?
Ferenci Attila: Így van, mindennap játszunk! Van, amikor két előadást egy nap. Például ma is. A Minden dolgok könyve című felolvasó színházi előadásunkat tavaly decemberben mutattuk be még szobaszínházi keretek között. Azóta áthoztuk a nagyszínpadra, ebből ma is kettőt játszunk, három diákcsoport jön. Ez a produkció egy színházi nevelési program részeként működik, és a fiatalok imádják. Miután megnézték a darabot a tanulók, azok a színészkollégák, akik kaptak ilyen jellegű képzést, feldolgozó foglalkozást is tartanak.
– „Köszi, köszi…!”címmel szerepel kabaré a havi műsorban. Milyen darab ez?
– Nagyon-nagyon vidám. Négy kabaréjelenet van benne, dalokkal, tánccal, pici irodalmi betéttel; a női lélek megfejthetetlenségéről próbálunk beszélni a nézőknek. Két kolléganőm vitte színpadra. Húsz éve nem volt a beregszászi színház repertoárjában kabaré-előadás; vígjátékokat játszottunk, de klasszikus kabarét nem, és nagyon hiányzott már. Egyébként is benne volt a levegőben, hogy csináljunk egy ilyen jellegű produkciót, de a pandémia okán úgy gondoltuk: kell a nevetés. A közönség reakciója is visszaigazolja ezt, hála Istennek nagyon-nagyon szeretik.
– Ezzel a darabbal jártak múlt héten Munkácson is, ugye?
– Igen, a Munkácsy Mihály Magyar Házban. A mi vendégjátékunk volt az első, korábban még nem történt ott színházi előadás. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején az egy banképület volt, amit nemrégiben a magyarság megkapott, és gyönyörűen felújították. Szinte eredeti állapotában látható. Van benne egy 200 néző befogadására alkalmas előadótér, technikailag is szuperül felszerelve, amit mi a múlt héten felavattunk a munkácsi közönség jelenlétében. Nagy sikert arattunk a „Köszi, köszi…!”előadásunkkal, a jegyek már jó előre elfogytak. Többen jöttek volna megnézni, de csak félház előtt lehetett játszani, így visszamegyünk, és a legnagyobb örömmel előadjuk megint.
– Az áprilisi beregszászi műsorban szerepel egy Ez a gyerek! című produkció is. Erről mit tudhatunk?
– Joel Pommerat, kortárs francia szerző azonos című műve alapján készült társadalmi szatíra. Volt a színházunknak a karanténhelyzet miatt egy bő féléves leállása, amikor nem tarthattunk előadásokat. Nézők nélkül tudtunk csak dolgozni, de ment a munka, ezt a produkciót is akkor állítottuk színpadra. Azóta megvolt a bemutató, és már a közönség is láthatja.
– Mi a tapasztalat? Mennyire vannak az emberek kiéhezve a színházi élményre?
– Nagyon! Már a májusra meghirdetett előadásaink is teltházasok. Féltünk picit, hogy majd az emberek megijednek ettől a helyzettől, hiszen most csak minden második széken ülhet néző, és szigorúan a járványügyi előírásoknak megfelelően jöhetnek előadásra. Kizárólag maszkban, testhőmérséklet mérés, kézfertőtlenítés után ülhetnek be a nézőtérre, de az eltelt néhány nap sikerei azt mutatják: fölösleges volt izgulni.
– Mennyire nehéz időszakon van túl a beregszászi társulat?
– Lelkileg is nagyon nehéz volt, és magának a színháznak – mint intézménynek – is rendkívül nehéz volt. Megviselte anyagilag is. Nem voltak előadások, vendégjátékokat sem tudtunk tartani, nem volt bevétel.
– Színészként hogyan élte meg a színpad hiányát?
– Mi a tapsból élünk, meg a közönség szeretetéből. Persze pénzből is, de a nézőktől kapott jelzések sokkal fontosabbak. Amíg nem tarthattunk előadásokat én is megpróbáltam elfoglalni magam otthon, például sokat kertészkedtem. Az Ungvár Tv-s munkám hál’ Istennek folyamatos volt; többet tudtam foglalkozni a versműsorommal (Versek két percben – a szerk.), előre dolgoztam. Hiányzott a színház nagyon, és most hatalmas élmény újra tapsot kapni.
(Kiemelt kép: jelenet a „Köszi, köszi…!” című előadásból – Kép forrása: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Facebook-oldala)
Kövessen minket: Facebook
