Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Nagy-Britanniában néhány gócpontban terjed az indiai variáns

Nagy-Britanniában továbbra is néhány fertőzési gócpontra összpontosul az új típusú koronavírus B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott, közkeletű nevén indiai variánsa – mondta csütörtök esti sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter. Matt Hancock hozzátette: az e térségekben tapasztalt fertőzésszám-növekedés 50-75 százalékát okozhatja ez a vírusváltozat.

Hancock a Downing Streeten tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta: a koronavírus elleni oltások megtörik a kapcsolatot az új fertőzések, valamint a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések és a Covid-19 betegség okozta halálesetek számának változása között.
A miniszter az oltások fontosságát illusztrálandó elmondta: a brit statisztikai hivatal adatai szerint a felnőtt brit lakosság háromnegyedének – az átlagon belül a 50 éven felüliek több mint 90 százalékának – szervezetében vannak jelen a koronavírus-fertőzés ellen védő antitestek.

Matt Hancock ismertette az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss becslését, amely szerint a nagy-britanniai oltási program csak az elmúlt egy hétben országszerte kétszáz halálesetnek és hatszáz, kórházi kezelést igénylő súlyos Covid-19 megbetegedésnek vette elejét.
Mindez azt jelenti, hogy az oltási kampány december 8-i kezdete óta eddig összesen 13 200 halálesetet sikerült megakadályozni, és 39 700 olyan súlyos megbetegedést lehetett megelőzni, amelyek kórházi ellátást tettek volna szükségessé – mondta a brit egészségügyi miniszter.

Jenny Harries, a szaktárca egészségügyi biztonsági hivatalának (UK Health Security Agency, UKHSA) vezérigazgatója a sajtóértekezleten elmondta: az egészségügyi szakértők aktívan keresik és szűrik az új fertőzéses eseteket a B.1.617.2 variánstól érintett területeken, és az észlelt esetek számát várhatóan ez is növeli.
Harries professzor is kiemelte, hogy a fertőzések számának jelenleg tapasztalható emelkedését nem kíséri a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának növekedése, és a halálozások száma sem növekszik.

Nagy-Britanniában eddig 6959 olyan koronavírus-fertőzést szűrtek ki, amelyet a B.1.617.2 variáns okozott.
Az angliai közegészségügyi szolgálat friss vizsgálati eredményei szerint ugyanakkor az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinái egyaránt nagyon hatékonyak a koronavírus indiai variánsa által okozott betegség kialakulásának megakadályozásában.

A PHE minapi beszámolója szerint a két vakcina a B.1.617.2 vírusváltozat okozta Covid-19 betegség kórházi kezelést igénylő súlyos formáinak kialakulását, valamint a betegség okozta halálozást valószínűleg még magasabb hatékonysággal akadályozza meg, mint a szimptomatikus – vagyis érzékelhető tünetekkel járó, de kevésbé súlyos – betegség kifejlődését.
A szolgálat hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a B.1.617.2 variáns nem okozott olyan nagyszámú súlyos vagy halálos kimenetelű megbetegedést, hogy a két vakcina ilyen esetekkel szembeni hatékonyságát pontosan meg lehessen állapítani.

Világ tükör | PannonHírnök

Facebook 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek