Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Augusztus 20. – Színes programokkal ünnepelt Miskolc

Katonai tiszteletadás mellett felvonták az Országzászlót a miskolci Népkertben, majd megkezdődött az egész napos programsorozat

Több helyszínen zajlott a rendezvény. Ünnepi műsorok, gyermekprogramok, koncertek várták a városlakókat. Az ilyenkor szokásos ünnepi közgyűlést 14 órától tartották a Miskolci Nemzeti Színházban, a családi programok központi helyszíne pedig a belváros volt.

Miskolc aratókoszorúja a Szent István téren

 

Minden korosztály talált magának megfelelő szórakozást. A nemzeti ünnep alkalmából tradicionális magyar ételekkel GasztroPlacc hívogatta a látogatókat az Erzsébet téren, és már vásárolni is lehetett az új kenyérből.

A gyerekeket játszóház, népi játszópark és a Csodamalom Bábszínház előadásai várták, a felnőttek koncerteket hallgathattak, táncprodukciókban gyönyörködhettek. Színpadra lépett a Szinvavölgyi Néptáncműhely, a Ködmön Formációs Táncegyüttes, a Miskolci Mazsorett Együttes.

 

Koroknai Árpád (b), Tóth Reni (k) és a zenekar

 

Este 6 órától vette kezdetét a központi ünnepség a Szent István téren. A Városházától indult el az aratókoszorút szállító menet. Népviseletbe öltözött fiatalok haladtak a nemzeti lobogóval, Miskolc zászlajával és a város új kenyerével, őket követték a városi, megyei vezetők, egyházi képviselők. A Szent István téren Veres Pál polgármester beszéde után a történelmi egyházak plébánosai megáldották, megszentelték az új kenyeret, amit a polgármester megszegett, és minden jelenlévő kapott belőle kóstolót.

 

Freddie koncertje

 

Ezt követően folytatódtak a zenés programok. Részleteket hallottunk az István a király című rockoperából, fellépett Koroknai Árpád, Tóth Reni, Freddie és zenész barátaik. Tűzijáték – ahogy tavaly – most sem volt, az ünnepi műsort idén látványos tűzzsonglőr show zárta.

(Fotók: Vona Ildikó/PannonHírnök)

További cikkek