Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A nemzetközi hangulat a magyar tőzsdét is lehúzta

A magyar tőzsde a kisebb esés ellenére felülteljesítő volt Európában, több vezető börze nagyobb mínuszban zárt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,02 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 52 514,94 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a magyar tőzsde a kisebb esés ellenére felülteljesítő volt Európában, több vezető börze nagyobb mínuszban zárt.

A szakértő szerint a kedvezőtlen nemzetközi hangulat oka a koronavírus delta variánsának folyamatos terjedése a világban, másrészt csütörtökön kamatdöntő ülést tart az Európai Központi Bank, és a befektetők tartanak attól, hogy a bank bejelentheti pandémiás eszközvásárlási programjának leépítését.

A magyar piacon átlagos volt a forgalom, ehhez erősen hozzájárult a 4iG jelentős forgalma, amelyet napok óta az a hír fűt, hogy a cég megszerezheti az Antenna Hungária többségi tulajdonrészét – jelezte.

A hazai vezető részvényekkel kapcsolatban nem érkeztek vállalatspecifikus hírek. Az elemző szerint a Mol erősödése az olajár emelkedésével magyarázható. Az európai egészségügyi szektor mínuszban van, valószínűleg ez volt hatással a Richter teljesítményére, ugyanakkor a papír forgalma nem volt magas – tette hozzá.

A Mol 8 forinttal, 0,33 százalékkal 2408 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,14 százalékkal 18 420 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra csökkent, forgalma 42,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,59 százalékkal 8640 forintra esett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4395,86 ponton zárt szerdán, ez 41,37 pontos, 0,95 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek