Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Mínuszban zárt a BUX hétfőn

Jól indított a BUX, de a nap második felében már csak mínuszban járt, a kedvezőtlenné váló hangulatban mind a négy vezető részvény árfolyama esett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 386,77 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 54 867,62 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: jól indított a BUX, de a nap második felében már csak mínuszban járt, a kedvezőtlenné váló hangulatban mind a négy vezető részvény árfolyama esett. A szakértő hozzátette ugyanakkor, hogy a forgalom kimondottan alacsony volt a hét első kereskedési napján.

A Mol árfolyama 22 forinttal, 0,79 százalékkal 2748 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,84 százalékkal 18 825 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 430 forintra gyengült, forgalma 67,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,80 százalékkal 8725 forintra csökkent, a részvények forgalma 977,8 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4428,31 ponton zárt hétfőn, ez 35,85 pontos, 0,82 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek