Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Lengyel filmünnep volt Miskolcon

Miskolcon a Művészetek Háza adott otthont a XX. Lengyel Filmnapok rendezvénynek, melynek keretében méltón emlékeztek meg a jelenkori lengyel filmművészetről.

Véget ért a XX. Lengyel Filmnapok a Művészetek Házában. Most ünnepelték a kerek évfordulót, mivel tavaly a koronavírus miatt elmaradt a jubileumi évad.

November 15-e és 17-e között feliratos lengyel filmeket vetítettek a Béke Art teremben, a háromnapos eseményt a CINE-MIS Nonprofit Kft. és a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat közösen hozta létre. Idén is nagy jelentőséggel bíró filmekkel készültek a szervezők.

 

(b-j) Borkuti László, Bárcziné Sowa Halina és Bíró Tibor a megnyitón (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

A rendezvény első napján tartott ünnepélyes megnyitón Bárcziné Sowa Halina, a Miskolci Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Borkuti László közművelődési-turisztikai tanácsnok köszöntötte a jelenlévőket. A CINE-MIS és a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Bíró Tibor pedig kiemelte, hogy céljuk megismertetni a lengyel filmkultúrát a nézőkkel, hiszen ezek az alkotások csak kis számban jutnak el a magyar mozikba.

 

Érkeznek a nézők az eseményre (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Valóban kevés mai alkotás büszkélkedhet olyan ismertséggel és népszerűséggel, mint Janusz Kondratiuk 2018-ban született Kutya-macska barátság (Jak pies z kotem) című filmje. Olgierd Lukaszewicz és Robert Wieckiewicz főszereplésével készült fanyar humorú vígjáték két testvér nem mindig felhőtlen kapcsolatát meséli el, és mostanra már népes magyar rajongótáborral rendelkezik.

Az ünnepélyes megnyitót követően egy lengyel szülésznő történetével kezdődött a miskolci XX. Lengyel Filmnapok. Maria Stachurska rendezte A szülésznő című dokumentumfilmet, amely még nagyon friss produkciónak számít: 2020-ban forgatták. Ezt tekinthették meg az érdeklődők a nyitónapon.

 

Egy kocka (illusztráció) a 303-as repülőszázad című lengyel filmből (Fotó: Lengyel Filmtavasz Facebook oldala)

 

Szerepelt még a XX. Lengyel Filmnapok kínálatában a 2017-es Most és halálunk óráján – A rózsafüzér ima ereje (rendezők: Mariusz Pilis, Dariusz Walusiak), valamint a 2020-ban készült Soha többé nem fog havazni című Malgorzata Szumowska által rendezett, lengyel-német koprodukciós alkotás.

(Kiemelt kép: a Kutya-macska barátság c. film plakátja)

Kövessen minket: Facebook

További cikkek