Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Jelentős csökkenéssel zárt a BUX kedden

Török Lajos hozzátette, hogy a BUX-ot ezúttal is főleg az OTP mozgatta, de az előző héttől eltérően ezúttal lefelé.
BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 963,37 pontos, 1,80 százalékos csökkenéssel, 52 545,64 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint egész Európában gyengélkednek a részvénypiacok, de egyik se annyira, mint a BÉT. Török Lajos hozzátette, hogy a BUX-ot ezúttal is főleg az OTP mozgatta, de az előző héttől eltérően ezúttal lefelé. Alacsony volt a forgalom is, és többnyire a kisebb részvényeknek sem volt jó napjuk – véli az elemző.

A Mol 44 forinttal, 1,65 százalékkal 2624 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 375 forinttal, 2,07 százalékkal 17 745 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,60 százalékkal 421,50 forintra erősödött, forgalma 28,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 2,29 százalékkal 8540 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4351,82 ponton zárt kedden, ez 25,08 pontos, 0,57 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Ha tetszett a hír, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek