Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Négynapos zenei fesztivál és tehetségkutató lesz Miskolcon

Május 10. és 14. között tehetségkutató, hangszerkiállítás, koncertek várják a fiatalokat Miskolc több belvárosi helyszínén.

Május 10. és 14. között tehetségkutató, hangszerkiállítás, koncertek várják a fiatalokat Miskolc több belvárosi helyszínén. Sajtótájékoztatón ismertették a programokat a szervezők.

2022. május 10-én kezdődik a Hangszert a kézbe nevet viselő rendezvény a Művészetek Házában. Keddtől csütörtökig lesz látogatható az ingyenes hangszerkiállítás, ahol dobok, elektromos gitárok, billentyűs hangszerek, továbbá népi és klasszikus hangszerek várják az érdeklődőket. Ezen kívül még 8 rendhagyó énekóra, 6 hangszeres és hangtechnikai kurzus, valamint több koncert kínál kellemes szórakozást. A Hangszert a kézbe egy sikeres országjáró sorozat, több mint félszáz állomása volt már, és 2017 óta mintegy 130 ezren látogatták meg. Lényege, hogy a hangszereket megszólaltatva éljenek át boldog pillanatokat a fiatalok.

 

Tavaly közönségdíjat nyert a Torz 

 

Május 12-én a Szinva teraszon rendezik meg a diákzenekarok tehetségkutatóját, amit a Miskolci Kulturális Központ (MKK) szervez „Miskolc te vagy!” címmel. Borsod-Abaúj-Zemplén megye egész területéről várják az együttesek jelentkezésért, a győztes pedig 100 ezer forint pénzjutalomban részesül.

Május 13-14-én (péntek/szombaton) a Helynekem ad otthont a Helyfoglaló Zenei Tehetségkutatónak. A Helyfoglaló az Öröm a zene tehetségkutató program miskolci állomása, 2013 óta rendezik meg amatőr zenekarok számára. A győztes csapat bekerül a budapesti döntőbe, ahol az első helyezett nyereménye egy 3 millió forint értékű csomag. Idén a Bohemian Betyars is csatlakozott a szervezéshez és felajánlott egy 500 ezer forint értékű különdíjat. A Helyfoglalóra 2022. május 5-ig lehet jelentkezni. A zsűri tagjai Andrásik Remo (a HANOSZ főtitkára, zenész, gitártanár), Károly Tamás (producer, stúdiós szakember), Sajó Dávid (újságíró), Kovács Ákos Dadan (a Hangfoglaló Program mentora) és Csorba Lóci (a Lóci játszik frontembere, basszusgitárosa) lesznek.

 

Sajtótájékoztató: (b-j) Majorné Bencze Tünde, Andrásik Remo, Hankó Vanda és Hímer Bertalan Paya 

 

Az idén 14 éves Öröm a zene mára az egész Kárpát-medence legnagyobb tehetségkutató versenyévé vált. Jelenleg 25 állomása van; minden megyében egy, határon túl pedig hat. Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) főtitkára elmondta a sajtónak: nagy örömmel fogadta, hogy Miskolcon négynapos fesztivál épül a program köré.

(Fotó:: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

További cikkek