Pannonhírnök

Őrtüzek gyúltak a székelyekért – Miskolcon is

Október 30-án, a Székely Autonómia Napján az avasi Kálvária-dombon gyújtottak őrtüzet a miskolciak.

Október 30-án, a Székely Autonómia Napján az avasi Kálvária-dombon gyújtottak őrtüzet a miskolciak. A borsodi megyeszékhely harmadik alkalommal csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett eseményhez.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) Miskolci Klubjának szervezésében a Kálvária-dombon idén is imát mondtak a történelmi egyházak képviselői a székelyekért, Erdélyért és a nemzetért, majd fellobbant a szolidaritás lángja.

Őrtűz a Kálvária-domb kápolnája előtt

Október utolsó vasárnapja a Székely Autonómiája Napja. Minden évben ezen a napon szerte Székelyföldön, a Kárpát-medencében és a világban tüzet gyújtanak a székely nép önrendelkezési jogának támogatására.

Először 2015-ben gyúltak Székelyföld határait jelző őrtüzek, a régió közössége így kívánta kinyilvánítani autonómigényét. Akkor 68 peremtelepülésen, összesen 180 máglya világította körbe Székelyföldet. Az idei őrtűzgyújtás mottóját egy Tamási Áron-idézet adta:

A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.

Vasárnap Székelyföldön, Magyarországon és a Felvidéken mintegy 80 helyen gyúltak fel az őrtüzek. Miskolc mellett többek között Budapesten, Debrecenben, Egerben, Makón, Pilisszántón, Gárdonyban, Székesfehérváron lobbant fel a szolidaritás lángja a székely őrtüzekkel egy időben, magyarországi idő szerint 16:30 órakor.

Izzó parázs

Fotó: Vona Ildikó/PannonHírnök

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek