Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Az euró bevezetése Horvátországban komoly drágulást okozott

Az euró bevezetése egyszerre áldás és átok a horvátoknak. Egyrészt a közös európai fizetőeszköz ellenállóbb a negatív nemzetközi behatásokkal szemben.

Az euró bevezetése egyszerre áldás és átok a horvátoknak. Egyrészt a közös európai fizetőeszköz ellenállóbb a negatív nemzetközi behatásokkal szemben, mint a kuna, így az inflációs kitettség is alacsonyabb. Másrészt viszont az árak automatikusan elkezdtek közeledni a nyugat-európai színvonalhoz, ami sok horvát számára megfizethetetlenné tette a termékeket.

,,Bárki is emelte fel az árakat, most azonnal állítsa vissza.”

 

,,Bárki is emelte fel az árakat, most azonnal állítsa vissza. Ez nem helyes, hiszen eddig is drága volt minden” – panaszkodott az egyik vásárló.

A legtöbb árus beismeri, hogy nem akar veszíteni és a bizonytalanságra, inkább emeléssel reagál.

,,Inkább kerekítettük az árakat. Van, ami lement, van ami fel. Sokan még mindig nem tudnak euróban gondolkodni” – mondta az egyik eladó, míg egy másik azzal védekezett, hogy ők nem is emeltek árat, csak átváltották, és ezt az emberek valamiért többnek érzik.

 

Több száz ellenőr járja a boltokat, hogy kiderüljön, hányan éltek vissza az eurókerekítés adta lehetőséggel

 

A horvát Kereskedelmi és Kézműves Kamara elnöke szerint várható volt némi drágulás, de sokan irracionális mértékben emeltek. ,,Volt egy kormányzati ajánlás arra, hogy miként kerekítsék fel az árakat és rengetegen túl lőttek ezen” – magyarázta Dalibor Kratohvil.

Most is több száz ellenőr járja a boltokat, hogy kiderüljön, hányan éltek vissza az eurókerekítés adta lehetőséggel. Horvátországban már novemberben is 13,5%-os volt az infláció és ez januárban akár meg is duplázódhat.

Forrás: hu.euronews.com

(A nyitókép illusztráció)

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek