Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Elismeréseket adtak át a Semmelweis-nap alkalmából Miskolcon

Ünnepélyes keretek között a miskolci Vigadóban kiosztották a Semmelweis Díjakat

1992 óta minden év július 1-én, Semmelweis Ignác születésnapján ünnepeljük a magyar egészségügy napját. Ez alkalomból Miskolcon  átadták a Semmelweis Díjakat.

A Semmelweis-nap kapcsán a Népkerti Vigadóban tartott rendezvényén köszöntötte munkatársait a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház, és átadta kitüntetéseit, elismeréseit.

 

A Capriccio duó műsora

 

A Megyei Kórházban több mint ötezren dolgoznak. A múlt évben 2,5 millió járóbeteget láttak el, közel 100 ezer fekvőbeteg hagyta el a kórházat, és 22 ezer műtétet végeztek el.

Dr. Révész János főigazgató ünnepi köszöntőjében felidézte az elmúlt időszak eredményeit, szakmai sikereit. Köszönetet mondott kollégáinak az áldozatos és lelkiismeretes munkájukért. Beszédében kiemelte, hogy az egészségügy jelenleg egy olyan reformfolyamat  közepén van, amely az átláthatóságot segíti elő.

 

Semmelweis Ignác megelőzte korát

 

Az idei eseményen dr. Somogyi Aliz gazdasági igazgató mondott ünnepi beszédet. Megemlékezett Semmelweis Ignác magyar orvos (1818-1865) életútjáról, aki saját korát megelőző felfedezéseket tett. Felismerte a gyermekágyi láz okát, majd hatékony módszert vezetett be a fertőzés kialakulása ellen. Ma „az anyák megmentője” címmel illetik, ám korának orvos társadalma kitaszította, és végül méltatlan körülmények között halt meg. Beszédében az igazgatóasszony párhuzamot vont Semmelweis hányatott sorsa és a jelenlegi egészségügyi társadalom kihívásai között.

 

Dr. Somogyi Aliz

 

Az ünnepi műsor zenés részében a Capriccio duó hegedűs-zongorás minikoncertjét hallhatták a jelenlévők. A csodálatos barokk, klasszikus és romantikus dallamok után következett a díjak átadása.

 

Ők az idei Semmelweis Díjasok

 

Posztumusz Semmelweis Díjban részesült dr. Kaló Emil osztályvezető főorvos. Semmelweis Díjat kapott dr. Borbás Éva főorvos (Képalkotó Diagnosztikai Centrum) és dr. Kiss Ákos Levente főorvos (Gyermeksebészeti-, Traumatológiai- és Égési Osztály).

 

A Semmelweis Díj átadása: (b-j) dr. Kiss Ákos Levente és dr. Révész János főigazgató

 

Összesen hatvanhét kórházi dolgozó vehetett át elismerést. A díjazottak mellett 2 főorvost és 8 adjunktust neveztek ki a magyar egészségügy napján.

 

(Fotók: Vona Ildikó/PannonHírnök)

Kövessen minket a Facebookon is!

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek