Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Idén is megszervezik Békés vármegye napját Békéscsabán

Szeptember első szombatján kerül megrendezésre a békési vármegyenap

Nyolcadik alkalommal szervezi meg a Békés Vármegyei Önkormányzat szeptember első szombatján a Vármegyenapot Békéscsabán – mondta a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján kedden az önkormányzat elnöke.

 

Mint Zalai Mihály felidézte, 2015-ben ünnepelték, hogy 300 éve alakult újjá a török hódoltság után jogi szempontból is a vármegye; akkor jött az ötlet, hogy a megyei összetartozás érzésének erősítésére szervezzenek egy megyenapot. Az elsőt 2016-ban rendezték meg, a koronavírus-járvány idején két évben csak szűkített tartalommal szervezték a programokat.

 

Békéscsaba múzeuma (Fotó: MTI/ Rosta Tibor)

 

Ahogyan a kezdetekkor, idén is a vármegyei értékek bemutatása áll a rendezvény középpontjában, a vármegyei értéktárba mostanra hetvennél több érték került be. Ez már olyan sok, hogy úgy döntöttek, minden évben egy-egy termékkategóriára fókuszálnak; idén a gasztronómia lesz a középpontban.

 

Gasztrobusz kínál finom ételeket

 

A Nemzeti Művelődési Intézet gasztrobusza óránként ételkészítési bemutatót és kóstoltatást tart a gyulai származású Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének elnöke irányítása mellett. A rendezvény mostanra kinőtte eddigi helyét, így a busz már egy új helyszínen, a Kossuth téren várja az érdeklődőket – fejtette ki Zalai Mihály.

 

Bemutatkoznak a vármegye nemzetiségei

 

Idén is teret adnak a nemzetiségek bemutatkozásának, hiszen Békés vármegye soknemzetiségű és így kulturális értelemben is sokszínű. Délelőtt övék a színpad, emellett bemutatják jellegzetes ételeiket és értékeiket is. Idén a szlovákok, a románok és a romák mellett az ukránok is bemutatkoznak – mondta el a vármegyei elnök.

 

Ahogy minden évben, most is megszervezik a vármegye legnagyobb kézműves vásárát Békéscsaba főterén, amelyre már most nyolcvannál több termelő jelentkezett.

 

A gyerekeket mesemondással, bábelőadással és játszóházzal várják. Katonai hagyományőrzők mellett rendőrségi, honvédségi és terrorelhárítási bemutatókat is szerveznek számukra.

 

A csabai szélmalom (Fotó: MTI)

 

Zalai Mihály emlékeztetett arra, hogy minden évben díszoklevelet adnak át a vármegyei és a települési  értéktárba került értékekről.

Idén ezt kiegészítik egy különleges emlékpakett átadásával: levéltári kutatások alapján kigyűjtötték valamennyi Békés vármegyei település legkorábbi írásos említését, az eredeti szövegeket felnagyítva kimásolták a középkori kódexekből. Van, ahol csak egy 70-80 éves térképrészletet találtak első említésként, ezek jellemzően nagyobb városokból kivált települések, számukra azt keretezik be – közölte az elnök, hozzátéve, hogy reményeik szerint ezek is erősítik a településhez tartozás érzését.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció (Fotó: Facebook/ Békéscsaba napjainkban)

Kövessen minket a Facebookon is!

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek