A magyar és a nemzetközi régizenei élet kiemelkedő alakjainak részvételével szervez fesztivált a Haydneum – Magyar Régizenei Központ szeptember 1-6. között a fertődi Esterházy-kastélyban. Az első alkalommal meghirdetett eseménysorozat középpontjában Mária Terézia császárné látogatásának 250. évfordulója áll.
A fesztivál célja, hogy szeptember első napjaiban pezsgő régizenei központtá váljon a fertődi Esterházy-kastély, megidézve Pompakedvelő (vagy Fényes) Miklós 18. századi udvarának Joseph Haydn által irányított, rendkívüli zenei életét – közölték a szervezők az MTI-vel.
Mint kiemelték, a rendezvénysorozat egyediségét a magas színvonalú, kizárólag korhű hangszereken előadott, autentikus produkciók, a kiváló közreműködő művészek és a kastély egyedülálló atmoszférája együttesen biztosítják.
Haydn vígoperájával indul a program
A szeptember 1-jei nyitókoncerten újra felcsendül a Haydn L’infedelta delusa (Aki hűtlen, pórul jár) című operája, melyet egykor Mária Terézia is elragadtatással hallgatott.
A mostani előadás szereplői Ella Smith új-zélandi szoprán és Bernhard Berchtold osztrák tenor, a magyar énekesek közül pedig Kalafszky Adriána (szoprán), Megyesi Zoltán (tenor) és Szélpál Szilveszter (bariton) vesznek részt a produkcióban, amelyet az Orfeo Zenekart élén Vashegyi György vezényel.
Rendkívül színes a zenei kínálat
Szeptember 2-án két világszerte elismert muzsikus lép színpadra Haydn, Mozart és Carl Philipp Emanuel Bach műveivel.
A számtalan díjjal rendelkező brit barokk hegedűs, Rachel Podger mindamellett, hogy koncertezik, és lemezeket vesz fel, számos fesztivál létrejöttében vállalt aktív szerepet.Partnere a dél-afrikai-ausztrál Kristian Bezuidenhout lesz, napjaink egyik legjelentősebb billentyűs művésze, aki egyaránt otthon van a fortepiano, a csembaló és a modern zongora világában – áll a közleményben.
Másnap Eszterházára látogat az olasz VenEthos Ensemble, amelynek tagjai 2016 óta játszanak együtt. Ezúttal Boccherini-Mozart-Haydn programjukat hallgathatja meg a közönség.
Szeptember 4-én kamaraesttel folytatódik a fesztivál, Szutrély Katalin szoprán és a Hollandiában élő fortepianoművész, Somlai Petra szereplésével. Haydn-Schubert műsoruk során szonátákat, dalokat és egy szólókantátát szólaltatnak meg.
A következő napon ismét a nemzetközi pódiumról érkezik egy zenekar, a belga Il Gardellino Orchestra Benda-Haydn-Galuppi-Werner-műsorával.
A fesztivál szeptember 6-án zárul a Haydneum rezidens együttese, a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar Haydn-Mozart koncertjével, melyen közreműködik Szutrély Katalin és Somlai Petra.
A koncertek mellett további kísérőprogramok is várják a közönséget: Bősze Ádám zenés sétát tart Ünnepek és hétköznapok címmel a kastély kertjében, Berecz András Mese a muzsikáról című műsorában pedig a zene születéséről és hatalmáról szóló mesék lesznek hallhatók – közölték a szervezők.
Bővebb információ ITT található a koncertekről.
Barokk tánc az Orfeo Zenekar előadásában megtekinthető alább:
Forrás: MTI
Nyitókép: A fertődi Esterházy-kastély díszudvarának bejárata (Fotó: MTI/ Matusz Károly)
Kövessen minket a Facebookon is!