Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Multimédia-kiállítás és fényshow lesz az ELTE Füvészkertben

Garden of Lights címmel nyílik látványos tárlat a Füvészkertben szeptember 20-án

Garden of Lights – Alice Csodaországban címmel pénteken multimédia-kiállítás és fényshow nyílik az ELTE 250 éves Füvészkertjében.

A Füvészkertnek novembertől márciusig kevés látogatója van, amely megnehezíti a fenntartását, így a kert igyekszik nyitni az olyan programok felé, amilyen a lengyel Garden of Lights kiállítás is – idézi a szervezők közleménye Orlóci Lászlót, a Füvészkert igazgatóját.

 

Fényalagút (Fotó: ELTE Füvészkert/Facebook)

 

A bemutató installációit meghatározott útvonalakon át lehet megközelíteni, a szervezők ezzel is védik a növény-gyűjteményt a fokozott igénybevétel során, valamint nagy figyelmet fordítanak a kert élővilágának megóvására is.

 

Fény- és hangjáték a Füvészkertben

 

A kiállításon a látogatók látványos fény és hangjáték kíséretében tehetnek sétát a három hektáros botanikuskertben, ahol az Alice Csodaországban mintegy negyven mesejelenete, és számos mesealakja jelenik meg.

A kiállítás fényvilágáról ötszázezer energiatakarékos LED és több mint húszezer méternyi fényfüzér gondoskodik. A legnagyobb installáció egy több mint ötven méter hosszú fényalagút lesz, amelyet 85 000 led világít meg. Ezen felül száznál is több fa kap fényfüzér dekorációt.

A rendezvény bevételének egy része a Füvészkertért Alapítványt is támogatja, amely a botanikuskert fenntartásához járul hozzá.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció – Fényvirágok  (Fotó: ELTE Füvészkertben/Facebook)

Kövessen minket a Facebookon is!

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek