Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Látványos programsorozattal készül az ünnepekre Kecskemét

Színes programkavalkádot kínál az adventi időszakban Kecskemét

Egész hónapon át tartó programsorozattal készülnek az adventi időszakra és az ünnepekre Kecskeméten – közölte a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Barta Dóra elmondta: a december 1-jén kezdődő Téli csodaország és kecskeméti advent elnevezésű rendezvény keretében a már megszokott, közkedvelt programok mellett több újdonsággal is készülnek a kecskemétieknek és a vármegyeszékhelyre látogatóknak.

 

Illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

Kecskemét Főterén huszadik alkalommal rendezik meg az Adventi szombat estéket. A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesületnek köszönhetően régi hagyomány Kecskeméten, hogy az advent négy vasárnapját megelőző szombat estéken közös gyertyagyújtásra várnak mindenkit a város adventi koszorújánál. Rövid kulturális műsor részeként a városvezetés, valamint a történelmi egyházak képviselői mondják el ünnepváró gondolataikat.

Idén a városháza és a Kossuth-szobor előtt alakítják ki a főtéri korcsolyapályát, ezúttal igazi jégből. A Téli csodaország és kecskeméti advent egyik újdonsága lesz a pálya, amely különleges alakzatot kap. A tavaly elültetett város karácsonyfája körül pedig gyorsítósávot építenek ki. Az önkormányzat támogatásával korcsolyázni december 1-je és december 31-e között ingyen lehet majd.

 

Minden korosztálynak kínál szórakozást a programsorozat

 

A gyermekeknek és a családoknak bábjátékokkal, téli mesékkel, adventi mozival, kézműves sarokkal és vásárral készülnek, de lesz Luca-napi búzavetés, lámpás és maskarás felvonulás, valamint szenior örömtánc is.

“A városháza megújult díszudvarán pedig igazi hóesés, fenyőerdő, mesebeli házikók, varázslatos fények, lovasszán és a meghitt régmúlt karácsonyok emléke is felsejlik majd” – sorolta az igazgató.

Neumann Suli néven a Neumann Egyetem izgalmas, minden korosztály számára ajánlott természettudományos előadásokat kínál, és szintén minden nap üzemel majd az óriáskerék és a kisvasút is.

 

Zenés produkciók az ünnepi hangulatért

 

A programsorozat több koncerttel is segít majd az ünnepre hangolódni, hiszen fellép Zséda, a Wolf Kati trió, a Fool Moon acapella, az Éliás Gyula trió, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, Kalmus Felicián, Nagy Szilárd és Ragány Misa, valamint Bíró Csongor Vitéz.

Különleges eseménynek ígérkezik a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia Magyar Karácsony című előadása, a jégszobrász show, az ART a falon? – nem árt a falon! című fényszórás és a “csúnyapulcsis korcsolyázás” is.

Az év utolsó napját, a szilvesztert pedig TNT nagykoncerttel, lézershow-val és az ismert lemezlovassal, DJ Lotfi Begivel zárják, de már készülnek az újévi koncertre is – tette hozzá Barta Dóra.

A programsorozathoz a rendőrség is kapcsolódik, hiszen egyebek mellett bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal, illetve játékos foglalkoztatókkal segíti az ünnepi időszakra készülést.

Az ügyvezető igazgató elmondta: az ünnepi hangolódást saját bemutatóval is segítik. A világ egyik legnépszerűbb balettelőadásával, A diótörővel a gyermekek színházlátogatási szokásait szeretnék megerősíteni.

A Hírös Agóra folyamatosan keresi a kapcsolatot a fiatal korosztállyal, hogy maradandó élményt adjon nekik – hangsúlyozta Barta Dóra.

Az ügyvezető igazgató, egyúttal A diótörő rendező-koreográfusa és produkciós menedzsere kiemelte: a november 26-i bemutatóban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház idén 10 éves balett tagozatának, a Kecskemét City Balett társulatának táncművészei mellett kecskeméti gyermekek is színpadra lépnek. A prózai részt Szemenyei János színművész játéka jelenti, aki Mesélőként, illetve az egyik főszereplőként is látható lesz a színpadon. Az élő zenét a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar biztosítja.

Az egyik legismertebb karácsonyi történetet 14 alkalommal állítja színpadra az intézmény, hatméteres karácsonyfával. A Hírös Agóra önálló rendezésű, saját produkciójához a Magyar Állami Operaházból érkeztek a díszletelemek, jelmezek és kellékek.

A teljes kínálat megtalálható ITT.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Kövessen minket a Facebookon is!

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek