Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A fehér tündérrózsa lett az év vadvirága a szavazás alapján

Ő kapta a legtöbb szavazatot az interneten meghirdetett versenyben

A nemrégiben zárult Év Vadvirága szavazás győztese a fehér tündérrózsa lett. A kezdeményezés célja, hogy a nagyközönség jobban megismerje a hazánkban élő ritka vagy ritkulóban levő növényfajokat, a védelmüket és a hozzájuk kötődő problémákat – közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szerdán az MTI-vel.

Az internetes szavazás résztvevőinek 47 százaléka voksolt a fehér tündérrózsára (Nymphaea alba), míg 33 százalékuk a vízi rucaörömre (Salvinia natans), 20 százalékuk pedig a mocsári aggófűre (Senecio paludosus) szavazott – olvasható a közleményben.

 

Tündérrózsák a Tisza-tavon (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Mint írják, ezúttal a szavazásra jelölt fajok vízi, valamint vízközeli élőhelyekhez kötődtek, így megtalálhatók álló- és lassú folyású vizekben, mocsarakban, árterekben és nedves réteken egyaránt. A fajokra a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület honlapján lehetett szavazni az egyesület együttműködő partnere, a Magyar Biológiai Társaság támogatásával.

A közleményben felidézik, hogy a Magyarországon 2011-ben indult Év Vadvirága mozgalom részeként minden évben kiválasztanak egy figyelemre érdemes növényt.

 

A fehér tündérrózsa jellemzői

 

A fehér tündérrózsa Magyarország úszóhínár-társulásainak jellegzetes tagja. Elsősorban iszapos talajú tavakban, holtmedrekben fordul elő, de lassan folyó vizekben is megjelenik. Vastag gyöktörzsével az aljzatban gyökerezik, levelei és virágai akár 3-4 méter mély vízből kinőve a víz felszínén úsznak.

Levelei 15-30 centiméter átmérőjűek, fényes zöldek, kerekdedek, tojásdadok, válluk mélyen bemetszett, szélük ép. Virágait 4 zöld csészelevél és 15-25 fehér sziromlevél alkotja, a virágok megporzás után a víz alá buknak. Júniustól szeptemberig virágzik.

 

Hol található fehér tündérrózsa?

 

Magyarországon leggyakrabban a Tisza és a Dráva völgyében, a Kisalföldön lehet találkozni vele, valamint elszórtan – a Északi-középhegység kivételével – az ország nagy részén előfordul. Európában általánosan elterjedt, csak az Ibériai-félszigeten és Észak-Európában ritka, Észak-Afrikában és kelet felé Közép-Ázsiáig vannak előfordulásai.

A tündérrózsákat a világ minden részén a megtisztulás és újjászületés szimbólumának tartják. Tudományos nemzetségneve a görög mitológiából származik, a Herkulesért meghalt féltékeny nimfáról kapta. A magyar tündérrózsa név pedig költői hasonlat: virágai a víz felszínén lebegő tündérekhez hasonlók – írják.

Vizes élőhelyeink általános leromlása, eltűnése, eutrofizációja veszélyezteti, gyakran hibridizál más tündérrózsa fajokkal. Melegvízű tavakban, csatornákban több tündérrózsafaj is meghonosodott, például a vörös és kék, valamint a nílusi tündérrózsa – áll az összegzésben.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Fehér tündérrózsa (Fotó: MTI/ Újvári Sándor)

Kövessen minket a Facebookon is!

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek