Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Idén is megrendezték a Homokháti Búcsút Mórahalmon

Hagyományosan Szent István-nap előestéjén tartják.

Idén is megrendezték a Homokháti Búcsút, Mórahalom térségének egyik legfontosabb szakrális eseményét, melyet hagyományosan Szent István napjának előestéjén tartanak.

A Szent István Kenyere Búcsút 2012-ben rendezték meg először a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködve azzal a céllal, hogy a homokháti települések vallási közösségei összegyűlhessenek Szent István szándéka szerint. Az eseményen a Homokhátság kistérségének minden vallásos lakója és csoportja felekezettől függetlenül ad hálát hitéért, történelméért, kultúrájáért, hagyományaiért.

Hagyománnyá vált a Homokháti Búcsú

Augusztus 19-én este a Szent László király templom kertjében Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrált szentmisét az összegyűlt híveknek. A szertartást követően fáklyás körmenet vonult végig Mórahalmon.

A szentmisét megelőzően László Attila kézdivásárhelyi születésű énekes adozz koncertet, aki tavaly a hazai hagyományos slágerzenei kategóriában elnyerte a Fonogram-díjat.

A búcsú zárásaként Mórahalom városa közös vacsorára hívta meg a résztvevőket.

Nyitókép: Szentmise a Homokháti Búcsún (Fotó/forrás: Facebook/Móra-Net Televízió)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek