Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Kína és Vietnam közös fejlesztésekről írt alá megállapodást

A két ország újabb területeken működik majd együtt.

Hszi Csin-ping kínai és To Lam vietnami elnök hétfői találkozójukon a két ország közötti kapcsolatok megerősítésében állapodott meg, és a találkozó után a két vezető jelen volt számos kétoldalú együttműködési megállapodás aláírásán – jelentette hétfőn a kínai média.

A pekingi találkozón Hszi kijelentette: a vietnami elnök kínai útjával “azt bizonyítja, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatoknak”.

Kína és Vietnam közösen fejleszti vasútvonalait

A megbeszélés után a legkülönbözőbb területekre kiterjedő 14 dokumentumot írtak alá, köztük a két ország közötti vasútvonalak korszerűsítéséről és bővítéséről, valamint az ezekre felhasználható kedvezményes kínai hitelekről, az alkalmazható technológiáról, valamint megállapodtak a központi bankok közötti együttműködésről és a közös vámellenőrzés bevezetéséről is.

To Lam vasárnap érkezett Kínába, és a keddig tartó látogatása alatt várhatóan találkozik még Li Csiang kínai miniszterelnökkel és több más vezető tisztségviselővel.

A két ország több mint egy tucat szerződést írt alá tavaly decemberben, amikor Hszi Csin-ping Vietnamba látogatott. Akkor megállapodás született egyebek között a vasúti együttműködés fejlesztéséről, a különböző területeken megvalósuló beruházások bővítéséről, továbbá a Dél-kínai-tengeren bekövetkező váratlan események kezelésére irányuló kommunikáció kialakításáról.

(Az MTI értesülései szerint)

A nyitókép illusztráció

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek