Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Programokkal vár a szarvasbikák bőgése idején a gemenci erdő

Már tart a gímszarvasbikák bőgése.

Megkezdődött a gímszarvasbikák bőgése a gemenci erdőben. A leghangosabb erdőrészekbe idén is szarvasbőgés-hallgató túrákat szervez hétvégente a Gemenc Zrt. – közölte az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, hogy a következő három hétvégén, péntekenként és szombatonként – először augusztus 30-án – vehetnek részt az érdeklődők a felkészült szakemberek és túravezetők kalauzolásával zajló túrákon, amelyeken a vadállomány zavarása nélkül hallgatható a szerelmes bikák különleges nászdala.

A túrákat ismeretterjesztő program előzi meg, ahol a szakemberek élményszerű módon mutatják be a szarvasbőgés jelenségét, amely része a gímszarvasok összetett társas és kommunikációs rendszerének.

A kalandra vágyók délután öt órától a “Gímvallatás” elnevezésű programon hullajtottagancs- és bőgőkürt-bemutatón vesznek részt. Itt megtudhatják, hogy mit olvashat ki a szakember a hullajtott agancsokból, hányféle bőgő hang hallható az erdőben, és megismerhetik azt is, hogyan élnek a gímszarvasok. Az elmúlt években gyűjtött legérdekesebb hullajtott agancsok is megtekinthetők lesznek.

Ezt követően a “Legenda és valóság – A gemenci gímszarvas” című interaktív kiállítást tekintik meg a résztvevők, majd a kirándulás minden alkalommal este fél hétkor a pörbölyi Ökoturisztikai Központtól indul, túravezetőkkel. A csoportok kisvasúttal a Gemenci erdő rengetegének “leghangosabb” erdőrészletébe érkeznek, ahol megtapasztalhatják a szarvasbikák bőgésétől zengő erdő különös hangulatát a másfél-két órás program keretében.

Gyerekek is hallhatják a szarvasbikák bőgését

Megjegyezték, hogy az erdőgazdaság gyermekeknek általában nem ajánlja a részvételt, mert a többórás kirándulások csak akkor eredményesek, ha a látogatók végig csendben figyelnek.

Egy alkalommal, szeptember 14-én viszont külön a gyermekeknek szánt túrát szerveznek az erdei vasút egyik megállójánál, Lassiban, ahol kézműves foglalkozások is várják a csendes hallgatózást hamar megunó kicsiket.

A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a túrákra csak előzetes bejelentkezés alapján tudják fogadni a kirándulókat. A további részletekről, a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról az Ökoturisztikai Központ Gemenc elnevezésű Facebook-oldalon lehet tájékozódni.

Nyitókép: Gímszarvas (Cervus elaphus) a SEFAG Zrt. Barcsi erdészete területén 2023. július 6-án.
(Fotó: MTI/Kovács Attila)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek