Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A Szentkirályi ásványvíz ihlette a kecskeméti színház új gyerekdarabját

Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója az ötletadó.

Ősbemutatót tartottak a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. A Szentkirályfi című zenés mesedarabot Cseke Péter rendezésében október 1-től láthatja a közönség – tájékoztatott a teátrum.

Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója ihlette az előadást, amelynek már a létrejötte is mesébe illik.

Egy vacsoraesten vetődött fel először a Szentkirályfi előadás ötlete. Balogh Levente elújságolta Cseke Péternek, a kecskeméti színház igazgatójának, hogy rövidesen megjelenik egy mesekönyv, melynek főszereplője ő maga lesz.

A direktor felajánlotta: ha a mesekönyv alkalmas arra, hogy színpadi mű is készüljön belőle, akkor ő szívesen támogatja.

A Szentkirályfi című zenés mesejáték zenéjét és szövegét Varga-Huszti Máté színművész írta, Tóth Kata dramaturg közreműködésével.

A Szentkirályfi cselekménye

Vízföldén apadni kezd a királyi forrás. A királyfi, Levente és barátja, Luna elhatározzák, hogy megmentik a szomjazó népet, és egy álomképet követve a Vízangyalok birodalmában találják magukat, akik komoly feltételekhez kötik a víz megosztását az emberekkel. A küldetés sikerrel jár: Levente visszaszerzi a vizet. Éveken át minden jól megy, Levente és az ízletes forrásvíz története sikert sikerre halmoz, mígnem egyszer csak felüti fejét egy újabb nehézség. A tét nagyobb, mint valaha, és itt már az egész népet érintő összefogásra van szükség ahhoz, hogy a világ egy élhető, fenntartható élettér maradjon.

A Szentkirályi ásványvízhez kapcsolódó mese oktat is

Az előadással az alkotók a víz fontosságára és a Földet súlytó problémákra is szeretnék a közönség figyelmét felhívni. A mesés történet, a pompás látványvilág és a fülbemászó dallamok mögött végig ott húzódik az edukációs szándék is.

Jelenet a Szentkirályfi című mesejátékból (Fotó: Benkő Emese)

A felnőtt szerepekben Körtvélyessy Zsolt, Lakatos Máté, Pál Attila, Kovács Panka, Csombor Teréz, Danyi Judit, Magyar Éva és Szegvári Júlia láthatók, míg a főbb gyermekszerepeket Varga Csanád/Kaszanitzky Gergő és Józsa Csilla/Szöllősi Adrienn játsszák.

Az előadás díszletét és jelmezeit Gyarmati Dóra tervezte, koreográfiáját Szegvári Júlia késztette. Rendezte: Cseke Péter.

(A nyitókép Benkő Emese fotója)

További cikkek