Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Népzene- és Néptánctalálkozó lesz Sepsiszentgyörgyön

November elején rendezik a népszerű programot.

A Háromszék Táncszínház és a Lajtha László Alapítvány idén is megszervezi az eseményt, amely harmincnegyedik alkalommal kerül megrendezésre Sepsiszentgyörgyön.

A színes kínálatban táncelőadások, koncertek, kiállítások, kézműves vásár gyermekprogramok szerepelnek. A látványos fesztivál időpontja november 8-9., helyszíne pedig a Tamási Áron Színház, valamint a Sepsi Aréna.

Pénteken flashmob indítja a fesztivált, majd a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Élő Tánc-Archívum: Kalotaszeg című előadását tekintheti meg a közönség. Az est folyamán kvíz vetélkedő, táncház és élőzenés folkkocsma várja az érdeklődőket.

Népzene, néptánc és Legényesverseny Sepsiszentgyörgyön

Szombaton az Aprók Gálája, valamint a Fiatalok Gálája című eseményen a Kovászna megyei  néptáncegyüttesek mutatkoznak be.

Paár Julcsi Rókatánc címmel tart népzenés meseelőadást, lesz filmvetítés, kiállítás, hangszersimogató.

Élőben fellép Tímár Sára és zenekara, nagykoncertet ad a Heveder banda és Papp István “Gázsa”, Balogh Kálmán, Eötvös Rémusz, ifj. Fodor Sándor “Neti Sanyika” és zenekara.

A nap folyamán kerül megrendezésre kerül a X. Székelyföldi Legényesverseny. Este a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Európa szívében című előadását láthatja a közönség. A programok sorát táncház és folkkocsma zárja majd a Táncteremben.

Bővebb információ a programokról ITT található.

A nyitókép illusztráció – Néptáncos bemutató (Fotó: Kőrös-völgyi Sokadalom)

További cikkek