Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Peller Károly: „Az enyém a legnagyobb titok”

A Veres 1 Színház Hogyan nevezzelek? című előadása kapcsán beszélgettünk a miskolci Művészetek Házában.

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Téged mindenki az Operettszínház művészeként ismer. Hogyan kerültél a Veres 1 Színház produkciójába?

Peller Károly: Veresegyház közelében lakom, Kerepesen, és amikor megalakult a Veres 1 Színház arra gondoltam, hogy de jó lenne velük játszani. Ez itt van a közelben, és a vezetőjét, Venyige Sándort régóta ismerem. Kaptam már korábban is felkérést, csak az egyeztetési problémák miatt nem jött össze, de voltam náluk, operettgálában már szerepeltem, csak darabban nem játszottam. A nyár elején hívott fel, hogy van egy produkció, amibe be kéne állni. Kérdeztem: melyik musical? Mondta, hogy nem zenés darab. Vígjáték, nincs benne éneklés, csak próza, viszont különleges, mert a humoros részek ellenére elég komoly témákat jár körül.

Mekkora kihívás volt ez színészileg? Eléggé kívül esik a komfortzónádon…

Most már nem annyira, mert egyre szélesebb a repertoárom. Nem játszom már operettekben táncoskomikusokat; egyre több a musical, amiben játszom, és jönnek a prózai szerepek, aminek én nagyon örülök. Van egy darabom, egy monodráma, a Latabárné fia. Eddig ez volt szakmailag a legnagyobb kihívás, mert 75 percet vagyok egyedül a színpadon, és végig beszélek.

Ilyen darabom sem volt még, mint ez a mai. Beállással kerültem a produkcióba, ami azt jelenti, hogy megtanultam a szerepet, kétszer próbáltunk, aztán jött az előadás.

Ebben az a nehéz, hogy bemegyek a színpadra az elején és a végén kijövök. Én ahhoz vagyok szokva, hogy a jelenet végén kijövök és készülök a következőre. De itt annyira kell tudni a szöveget, mintha álmodból ébresztenek. Öt éve megy a darab, csak nekem volt debütálás október 4-én. Ma játszom negyedszerre, és az első három előadás után már elmondhatom, hogy nagyon élvezem. A szerepem remek. Nagy ívet jár be a szereplő, Claude, de mind az öt szerep klasszul van megírva. A társulat is szuper, családias a színház, szeretetteljes a légkör, tényleg nagyon jó itt lenni.

Jelenet a Hogyan nevezzelek? című előadásból (Fotó: Czeglédi Zsolt)

A szereped szerint Claude végig a színpadon van, de sokáig szinte észrevétlen. Csak szemlélője az eseményeknek…

Ilyen vagyok a való életben is. Nem vagyok az a típus, aki azonnal beáll a társaság középpontjába, vicceket mesél és magára vonja a többiek figyelmét. Én konfliktuskerülő vagyok, hasonlít rám a figura. Nem szeretek a figyelem középpontjában lenni. Ez a figura is olyan, hogy nehezen mond ki dolgokat. Nem szeret a problémákkal szembesülni.

Nagy ívet jár be a szerep, és annyit elárulhatok, hogy a legnagyobb titkokat ő hordozza.

Egy baráti társaság, akik huszonvalahány éve barátok összejönnek egy vacsorára, és vannak dolgok, amiket ezen az estén mondanak ki. Nagyon jól van felépítve a darab, mert mindig történik valami váratlan. Sok minden beindítja a láncolatot, de az enyém a legnagyobb titok. Ez az este mindenki életében fordulópont. Elindul valami, aztán borul minden.

Hol lehet veled még színpadon találkozni?

A Karinthy Színházban a Tanár úr kéremben, a József Attila Színházban a Macskafogóban, az Operettszínházban játszom a régi szerepeimet, a Spinózában a Latabárné fia című előadásban láthat a közönség, ezzel is járjuk az országot. A mai Minek nevezzelek? című produkciót szintén elvisszük több helyre, és a RaM-ArT Színházban a Misi mókus musicalben játszom. Ez a saját vállalkozásom, és nagyon szeretem.

Ez az a Misi mókus, aminek Nyíregyházán volt az ősbemutatója?

Igen. Két éve mutatták be Nyíregyházán, ott ment nagy sikerrel egy évadon keresztül. Aztán én megvettem a produkció díszletét és jelmezeit, azóta Budapesten játsszuk. A RaM-ArT Színház egy befogadó színház, mi vagyunk az egyik produkciójuk. A 3-4. osztályos gyerekeknek ajánlott olvasmány a Misi mókus, és mi ezt az előadást úgy csináltuk meg, hogy gyerekek és felnőttek számára egyformán élvezhető legyen.

100 %-os színházi minőséget kapnak a nézők, teljes értékű díszlettel, jelmezzel, forgószínpaddal.

Szeretem, ha egy előadás olyan, mint a Disney-rajzfilmek, hogy minden korosztályhoz szól. Az elmúlt évadban jó párszor előadtuk a Misi mókust, és nagyon szereti a közönség.

A színház fontos része az életednek, de mintha a filmek elkerültek volna…

Játszottam tv-sorozatban, szerepeltem tv-filmben, reklámfilmben, de igazi nagy mozifilmben még nem. Kipróbálnám magam szívesen benne, az egy teljesen másfajta kihívás.

Peller Annával a Mágnás Miska című előadásban (Forrás: Facebook/ Peller Anna Fan Club)

Hallottam, hogy az év végén fellépsz a Szolnoki Szimfonikusokkal egy gálakoncerten. Mit lehet erről tudni?

Zenekarácsony címmel Debrecenben és Szegeden tartunk előadást. Én állítom össze a műsort, és én is rendezem. Nagyszerű színészek szerepelnek benne: Kállay Bori, Oszvald Marika, Mészáros Árpád Zsolt, Kerényi Miklós Máté, Szendi Szilvi, Vágó Zsuzsi, Laki Péter, Kardffy Aisha, Dezső Ágota. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar mellett tánckar is közreműködik majd, nagyszabású, látványos produkció lesz.

Hétvégén az M5 csatorna leadta a Mágnás Miska című operettet az Operettszínházból. Most sokkal vékonyabb vagy, mint azon a felvételen. Hogyan sikerült megszabadulni a fölösleges kilóktól?

Sajnos diagnosztizáltak nálam cukorbetegséget tavaly novemberben. Ez egy genetikai örökség, a családunkban mindenkinél van valamilyen probléma a cukorszinttel, ráadásul nálunk mindenki nagydarab. Az étkezésre nagyon odafigyeltem, szedtem egy gyógynövényes tablettát és segített. Három hónap alatt lement huszon valamennyi kiló.

Leadtad a kilókat, aztán letetted a gyógynövényes kapszulát is?

Még most is szedem, segíti az emésztést. A fogyáshoz fontos a rendszeresség. Három óránként eszem keveset, és jól vagyok. Ha fogyni akarsz, akkor arra nagyon oda kell figyelni, hogy mit eszel. Én mindig kövérnek láttam magamat, és a színházigazgatók is mondták, hogy vigyázzak a súlyomra. Hatalmas sikerélmény nekem, hogy lement ez a sok fölösleges kiló.

(A nyitókép Emmer László fotója)

További cikkek