Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Fergeteges házibulival búcsúztatja az évet a Kispál és a Borz

Nagyszabású koncerttel zárja az évet az együttes.

December 30-án az MVM Dome-ban fergeteges bulival búcsúztatja az óévet a Kispál és a Borz zenekar.

Közlésük szerint a koncerten eljátsszák legnagyobb slágereiket, és sok új szerzeményt is hallhat a közönség.  A vendégfellépők nevét egyelőre titkolják, csak annyit árultak el velük kapcsolatosan, hogy a fiatalabb generációhoz tartoznak, és még sosem zenélt velük egy színpadon a Kispál és a Borz.

Szerdán közönségtalálkozó tartott az együttes, ahol bemutatta életműve vinylsorozatának legújabb darabját, amely a Velőrózsák című 2000-es stúdióalbum duplalemezes kiadása.

A Kispál és a Borz pályafutása

Az 1987-ben alakult Kispál és a Borznak 2010-ig tíz stúdiólemeze és két koncertalbuma jelent meg, továbbá a csapathoz fűződik a Csinibaba című film egyik betétdalának előadása is. 2010-ben elbúcsúztak, utána csupán egy-egy koncertre tértek vissza. 2023 tavaszán – a rajongók nagy örömére – megjelent a Beszorult mondat című új album.

A december 30-i koncerten Lovasi András énekes-basszusgitáros, Kispál András gitáros, Dióssy D. Ákos billentyűs, Bajkai Ferenc dobos lép színpadra, valamint vendégénekesek és zenészek érkeznek hozzájuk.

Nyitókép: Koncerten a Kispál és a Borz (Fotó: MTI Sóki Tamás)

 

További cikkek