A rockzenészből lett tenorista nemrég visszatért a Miskolci Nemzeti Színházba, ahol Canio szerepében a Bajazzók című előadásban láthatja őt a közönség. A művésszel a bemutatót követően beszélgettünk.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: Mesélj az első lépésekről! Hogy kerültél kapcsolatba Miskolccal?
Tóbisz Titusz: Elég sokat vissza kell mennem az időben. Már Konzi közben elkezdtem dolgozni Kassán a Thália Színházban, ahonnan 7 év után átmentem az Opera énekkarába, viszont munka után én voltam a csapos a Thália Színház büféjében. Amikor éppen nem énekeltem, a művészkávézóban dolgoztam, és egyszer bejött Halasi Imre. Megkérdezte: mit keresek én itt? Mondtam, hogy átmentem az énekkarba, de elég kevés az énekkaros fizetés, ezért itt is dolgozom. Ő már ismert engem, rendezett párszor a Thália Színházban, például A padlás musicalben én voltam a Rádiós. Mondta, hogy úgy nézek ki, mint Jean Valjean, és elhívott meghallgatásra Miskolcra.
Eljöttem, megkaptam a szerepet, így kerültem ide.
Utána Váradi Kati néni (Váradi Katalin karmester – a szerk.) arra ösztönzött, hogy menjek az opera műfaja felé. Ha el tudom énekelni Jean Valjean szerepét, akkor érdemes lenne operával is foglalkoznom, és elküldött Gulyás Déneshez egy operakurzusra. Egyébként a Konziban opera szakra jártam, csak valahogy mindig a musical irányába vitt az élet.
Rockzenekarod is volt…
Volt két metál zenekarom még Rimaszombatban, de azokat nem hallhattad, mert azok nagyon kemény zenék, death metál bandák voltak.
Visszatérve Gulyás Déneshez, ő miben tudott segíteni neked?
Amikor meghallgatott azt mondta, hogy én drámai tenor, hőstenor vagyok, ezzel a hanggal olyan szerepeket tudok énekelni, mint Canio, Otello. Kérte, tanuljam meg a Bajazzókat és menjek vissza hozzá. Megtanultam, visszamentem, alaposan kidolgoztuk Canio szólamát, és a kassai Operában ezzel a szereppel debütáltam 10 évvel ezelőtt. Most játszom a negyedik rendezésben a Bajazzókat.
Azt látom, hogy a véredben van…
Nagyon szeretem és sokkal többször szeretném játszani. Például A nyomorultakat 80-szor játszottam most egyhuzamban Pozsonyban, és Jean Valjean szerepe már úgy beépült, akkora rutinnal éneklem, hogy bármilyen dinamikai dolgot bele tudok vinni.
Ez még műsoron van?
Igen. Szlovákul játszom Pozsonyban, a szlovák Új Színházban.
Szlovák szöveggel? Énekelj már belőle valamit!
Ach bože môj čo som to urobil dnes, hrýzol som láskavú dlaň ako prašivý pes. Tuším si vyberám zas tú horšiu z možních ciest. To naveky mám biľag zločinca niesť? Zúfalý som a žalujem sa tmám. Dnes tu stojím sám a rozhodnúť sa mám …
Jesszusom! Ez felért egy nyelvleckével!
A prológusból való a szöveg. Képzeld el, a pozsonyi előadást Boublilék rendezték! Alain Boublil volt, aki a francia szövegkönyvet írta, és az ő felesége állította színpadra Pozsonyban a darabot. Nagy élmény volt velük dolgozni, mert kishitű voltam magammal szemben, de valahogy annyira bejött nekik ez a „kelta” fejem, hogy eltették a váltómat és egyedül játszottam a nyolcvan előadást.
A miskolci Nyomorultak produkcióra hogyan emlékszel vissza?
Nagyszerű előadás volt, életem egyik legszebb élménye. Fantasztikus miskolci kollégákkal dolgoztam együtt, és ami még nagyon megmaradt bennem, az a díszlet.
Olyan volt, mint New Yorkban vagy Londonban.
Nagyon látványos volt, ahogyan forgott az a hatalmas barikád, és olyan pirotechnikát alkalmaztak, amit soha nem láttam sehol. Egy pirotechnikus szakember kezelte, és emlékszem, 48 lövést adtak le úgy, hogy a tűz kiment a fegyverből és a közönség látta. Szuper volt, tényleg!
Az Operafesztiválon is felléptél?
Igen, rögtön A nyomorultak után meghívtak a Toscába, Spoletta szerepére. Az volt az első operaszerepem. Ott ismerkedtem meg Martin Bártával (ő volt Scarpia) és Kiss B. Attilával (Cavaradossi), akikkel utána is énekeltem közös darabban. Martin Bártával most éppen Otellót játszunk együtt; én vagyok Otello, ő Jago.
Rockzenekarod van még?
Nincs. Azt be kellett fejezni, mert ezzel együtt nem lehet csinálni. Ha megmutatnám, hogy milyen zenekarokban játszottam, csodálkoznál. Nagyon torzítós, trash metált játszottam, a szövegek meg a közelgő világvégéről, a gyülekező fekete felhőkről szóltak. Nagyon-nagy dolgokról énekeltünk, a világ nagy dolgairól! (nevet)
Tudom, hogy gitározol is. Zenélni hogyan kezdtél?
Mi úgy kezdtük a zenei pályánkat a bátyámmal, Tóbisz Tinelli Tamással – a Misztrál együttes gitáros-énekesével –, hogy verseket zenésítettünk meg és Ki mit tudoztunk tizenévesen. Dinnyés József felfedezett minket, összehozott Dévai Nagy Kamillával, aki felvett bennünket a pesti énekiskolájába. Ott Huzella Péter, Radványi Balázs tanított verset zenésíteni, és innen jött a Misztrál együttes. Aztán én elkalandoztam; elmentem katonának, meg teherautósofőrnek, 23 évesen kerültem újra kapcsolatba a zenével.
Milyen együtteseket szerettél?
Led Zeppelin, Metallica, Slayer, Iron Maiden. Bruce Dickinson volt (és ma is) a kedvenc énekesem, azt gondolom, hogy fantasztikus technikával énekel.
Kik a kedvenc énekeseid? Ha már itt tartunk…
Deák Bill Gyula, Tom Jones, Bruce Dickinson, az operaénekesek közül pedig Giuseppe Giacomini, az orosz Galuzin és a kanadai Jon Vickers.
Magyar rockoperában játszottál már?
Pontosan a Covid megérkezése előtt kaptam meg a budapesti Operaházban nyolc előadást az István a király operaváltozatában. Két szerepre hívtak (Torda, Laborc), de nem engedett el a Kassai Nemzeti Színház, mert fedte egymást a két produkció: náluk Otellót játszottam akkor, amikor az István a király előadásai lettek volna. Kassán társulati tag vagyok, és nagyon jó főállásban kőszínházban lenni, viszont az ottani elfoglaltságok meghatározzák, hogy máshová el tudok-e menni vendégszerepelni.
Magyar operákban szoktál énekelni?
Teljes operában nem, de a Bánk bánból a „Hazám, hazám” áriát minden koncerten éneklem. A szlovákok szeretik, mert szép zene.
Operettekben is szerepelsz?
Persze! Több Kálmán Imre-operettben is. A Marica grófnőben Tasziló szerepét énekeltem, most pedig A chicagói hercegnőben Boriszt. A magyar operettek népszerűek Kassán, és a szlovák közönség is imádja. Nagyon szeretek operettet játszani.
A nyomorultak hasít, de más is megy arrafelé? Az operaház fantomja?
Azt 2 év múlva fogom játszani; már kérik tőlem, hogy én legyek a Fantom. Viszont ennél tovább nem megyek; csak azt vállalom, amit operából meg tudok oldani. Nem térek el ettől az énekléstől, az én hangom jól passzol Jean Valjean és a Fantom szólamához.
Mondtad, hogy a negyedik rendezésben énekled most a Bajazzókat. Melyikre emlékszel szívesen?
Érdekes előadás volt, amit Lengyelországban, Szczecinben játszottunk. Ott egy bolgár karmesterrel dolgoztam, aki kikövetelte tőlem a magas koronás hangokat. Sokat kellett szaladni a színpadon, ami nekem nagyon jót tesz.
Szeretek rohangálni ária előtt, mert olyankor hatalmas tér nyílik meg bennem.
Ez nyilván onnan ered, hogy gyerekkoromban néptáncoltam. Nagyon szeretek mozogni, és Szczecinben rohangálhattam eleget. Modern rendezésben adtuk elő a darabot: lampionnak volt felöltöztetve Canio. Úgy néztem ki, mint a Michelin bábu, jól körbe is tekertek lampionnal; világítottam, mint egy karácsonyfa.
Szabó Máté rendező milyen utasításokat adott a miskolci Canióval kapcsolatban?
Ő egy érzékenyebb Caniót képzelt el, és szerette volna, ha kicsit finomabbra veszem, de én egy temperamentumos figura vagyok, és ez a szerep annyira verizmus, hogy már nem tudom visszább fogni. Figyelek arra, hogy ne játsszam túl, ne agresszíveskedjek, de hatalmas indulatok dolgoznak Canióban, amit meg kell mutatni a színpadon.
Mennyi energiát vesz ki belőled ez a szerep?
Semennyit, most azonnal elénekelném még egyszer! Annyira élvezem, hogy szívesen nyomnám újra.
Hol találkozhatnak veled most a nézők színpadon?
Miskolcon a Bajazzókban, Kassán A chicagói hercegnőben és Eugen Suchoň: Krútňava (Az örvény) című operában, és több helyen fellépek koncerteken is.
Borítókép: Tóbisz Titusz operaénekes (Fotó: Florent Blavier)
