Pannonhírnök

Megkezdte 202. évadát a Miskolci Nemzeti Színház

Indul az új évad Miskolcon – már nem sokat kell várni az első premierre

A 2025-2026-os évadban tizennégy bemutatóval készül a Miskolci Nemzeti Színház, melyek közt olyan előadások is fellelhetők, mint a Bohémélet opera, az Oscar című bohózat vagy épp Az arany ember táncjáték formájában – áll a teátrum közleményében.

Az augusztus 21-i évadnyitó társulati ülésen Béres Attila igazgató méltatta kollégáit, akik az utóbbi időben szép számú elismerésben részesültek:

az idén Szolnokon megrendezett Országos Színházi Találkozó legjobb előadása a miskolci Ivanov lett (rendező: Szabó Máté), a címszerepért a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat Harsányi Attila kapta, aki emellett a nyáron részt vett az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztiválon és az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Előbbin elnyerte az Atelier Kiválósági Díjat és a zsűri különdíját, utóbbin a Kean című előadásé lett a fesztiválnagydíj, mely a színművész előadásában volt látható.

Emellett a direktor kiemelte a 2025-ös Színikritikusok Céhe díjának jelöléseit, melyek közül a miskolci színház hatot zsebelt be: A kétfejű fenevad című előadást jelölték A legjobb kőszínházi előadás, A legjobb rendezés (rendező: Szőcs Artur), A legjobb jelmez (jelmeztervező: Szűcs Edit) és A legjobb színházi zene (zeneszerző: Cser Ádám) kategóriában, a Csókos asszony című operett (rendező: Szőcs Artur) A legjobb szórakoztató színházi előadás kategóriában kapott jelölést, Rózsa Krisztiánt pedig Mercutio megformálásáért jelölték A legjobb férfi epizódszereplő kategóriában a Rómeó és Júliában (rendező: Béres Attila) nyújtott alakításáért.

– A legfontosabb az, hogy estéről estére teltház előtt játsszunk, örömet okozva a miskolciaknak. Egyet tudok ígérni: munka lesz bőven, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a hétköznapi örömeink megmaradjanak vagy épp újra és újraszülessenek.

Azt kívánom, hogy maradjunk méltók arra a szakmai magasságra, amit kivívtatok magatoknak. Boldog új évet kívánok!

– szólt a társulathoz Béres Attila, aki elhintette, hogy jó néhány európai színházzal vannak tárgyalásban kölcsönös „csereelőadások” lehetőségeiről az Európai Színházi Uniós tagságnak köszönhetően. Mint ismert, a miskolci teátrum 2023 novembere óta tagja az Európai Színházi Uniónak (UTE – Union des Théâtres de l’Europe), mely Európa legrégebbi és legfontosabb színházi szövetsége, Európa legjelentősebb színházait foglalja magába. A 2024-2025-ös évadban ennek köszönhetően a Vadkacsa című előadás (rendező: Rusznyák Gábor) vendégszerepelt Ljubljanában, a Szlovén Nemzeti Dráma Színházban, 2025. szeptember 4-én pedig a szlovén társulat érkezik Miskolcra a Cyrano de Bergerac című előadással.

A miskolci társulat tagjai a nézőtéren (Fotó: Gálos Mihály Samu)

Ezután Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere köszöntötte a társulatot. – Egy évvel ezelőtt álltam itt először, és akkor ígéretet tettem Önöknek és a városnak, hogy vigyázni fogok arra, ami működik, és megjavítom azt, ami nem.

A direktor úr által imént felsorolt elképesztő elismerésekből is jól látszik: ez továbbra is egy jól működő műhely, erre vigyázni kell.

Hogy futball-hasonlattal éljek, kicsit olyan ez, mintha a DVTK eljutott volna a Manchester United szintjére. Persze erre még várnunk kell, de ha csak az iménti díjakat nézzük, úgy gondolom, ez a hasonlat megállja a helyét. Ez a város imádja a színházát, a nézők estéről estére állva tapsolnak, alig várják az új bemutatókat, és ez megerősíti bennem azt, hogy nekem vigyáznom kell erre a közösségre. Kívánok kitartást, jó munkát és persze kéz-és lábtörést az új évadra – zárta gondolatait Tóth-Szántai József.

Új tagok a Miskolci Nemzeti Színházban

A 2025-2026-os évadban négy új táncművésszel bővül a Miskolci Balett csapata: Beatrice Besi, Amedeo D’aleo, Theo Shirt és Mohácsi Bora érkezik Miskolcra. Az énekkar szintén új tagokat köszönthet: Marton Leát, Somosi Grétát és Ilka Benjámint.

A társulat az évad elején a Szemle Plusz program keretében méretteti meg magát a Városmajori Szabadtéri Színpadon A kétfejű fenevad című előadással szeptember 7-én, a Színikritikusok Céhének díjátadója pedig szeptember 15-én esedékes, így van miért izgulni az évad elején.

Díszletek között (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Szeptember 19-én tartják az első bemutatót, mely az Oscar című bohózat lesz Szőcs Artur rendezésében, majd ezt követi a Csetepaté Chioggiában című vígjáték bemutatója Rusznyák Gábor rendezésében, szeptember 26-án mely nyáron már nagy sikert aratott a fővárosban a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

 

A 2025-2026-os évad bemutatói:

Nagyszínház

Claude Magnier: Oscar – bohózat (rendező: Szőcs Artur)

Jacobi Viktor: Sybill – operett (rendező: Szabó Máté)

Joshua Sobol-Jávori Ferenc ՙՙFegya՚՚: Gettó – zenés színmű (rendező: Béres Attila)

Giacomo Puccini: Bohémélet – opera (rendező: Szőcs Artur)

Csiky Gergely nyomán, a Mohácsi testvérek átdolgozása alapján: Buborékok – keserű komédia (rendező: Rusznyák Gábor)

Kamaraszínház

Carlo Goldoni: Csetepaté Chioggiában – vígjáték (rendező: Rusznyák Gábor)

Michael Ende: Puncspancs – mese (rendező: Kovács Dániel Ambrus)

Miskolci Balett: Jókai Mór: Az arany ember – dramatikus táncjáték (koreográfus: Kozma Attila)

Füst Milán: Máli néni – vígjáték (rendező: Csiszár Imre)

Anton Pavlovics Csehov: Platonov (Apátlanul) – színmű (rendező: Keszég László)

Miskolci Balett: Arany János: Toldi – táncjáték (koreográfus: Kozma Attila)

Játékszín

Martin McDonagh: Leenane szépe – kortárs színmű (rendező: Keszég László)

Székely Csaba: Bányavirág – kortárs magyar tragikomédia (rendező: Béres Attila)

Miskolci Balett: Arany János: Ágnes asszony és… – táncballadák (koreográfus: Kozma Attila és Szőllősi Kriszta)


Borítókép: A színpadon (b-j) Béres Attila igazgató, Tóth- Szántai József polgármester és a művészeti tanács tagjai az évadnyitó társulati ülésen 2025. augusztus 21-én (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek