Kínai győztese van az ötödik Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenynek, amely pénteken New Yorkban a Carnegie Hall nagytermében tartott döntővel zárult.
A négy tagú zsűri Jing Li zongoraművészt találta a legjobbnak, és egyben neki ítélte a 25 ezer dolláros fődíjat. Jing Li egyben a közönségszavazatot is megkapta.
A rangos verseny nagydöntőjében szereplő négy fiatal zongorista Liszt Ferenc Esz-dúr, és A-dúr zongoraversenye között választhatott, a kíséretet a New York-i szimfonikus zenekar, Szent Lukács Zenekar (Saint Luke’s Orchestra) biztosította.
György Ádám zongoraművész, művészeti igazgató, zsűritag az MTI-nek elmondta, hogy idén a támogatóknak köszönhetően megújult az esemény, az Ázsiában, Európában és Egyesült Államokban tartott regionális döntőket, videóválogatás előzte meg. Az elődöntőt már New Yorkban rendezték október 1-én és 2-án, és így választották ki a négy döntőst.
Hangsúlyozta, hogy a verseny életre hívásának célja – a fiatal tehetségek támogatása mellett – Liszt Ferenc zenei örökségének ápolása volt, és az, hogy ezt az örökséget az amerikai közönség széles köreiben is megmutassák.
A fődíjat Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter adta át. A miniszter a hangverseny előtt elmondott köszöntőjében a magyar zene nyelvére hívta fel a figyelmet, ami része a magyarok kulturális örökségének, ami segített a magyarság megmaradásában. Ennek a zenei kultúrának kiemelkedő eleme Liszt muzsikája, valamint Bartók és Kodály munkássága – hangoztatta Hankó Balázs, aki háromnapos egyesült államokbeli hivatalos látogatását zárta a magyar szervezésben tartott kulturális eseményen.
A Nemzetközi Liszt Zongoraverseny nagydöntőjének nemzetközi zsűrijében szerepet vállalt Farkas Gábor zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszékének vezetője, az izraeli származású Yoheved Kaplinsky zongoraművész, valamint Steven Spooner zongoraművész, a Baltimore-i Peabody Institute zongora tanszékének tanára.
Jing Li bemutatkozó kisfilmje megtekinthető, klikk ide!
Borítókép: Jing Li zongorakísérőként közreműködött az operaénekesek vizsgakoncertjén 2025. április 17-én Arizónában (Képernyőfotó: YouTube)