Pannonhírnök

Megszűnik a borítékos postai levélfeladás Dániában

Győzött a digitalizáció, 2026. január 1. után már nem lehet többé levelet feladni a postán Dániában.
Piros postaláda az utcán

December 30-án kézbesíti utolsó levelét a dán posta. A digitalizáció előretörésével megszűnik a papíralapú levelezés és eltűnnek a házak elől a postaládák is – számolt be a The Guardian.

A levelek kézbesítését a 2009-ben svéd és a dán postai szolgáltatások egyesülésével létrejött PostNord végezte, amely idén bejelentette, hogy megszűnteti a borítékos szolgáltatást.

Döntését a cég azzal indokolta, hogy drasztikusan csökkent a levelek iránti kereslet: az elmúlt 25 évben a levélküldés több mint 90 százalékkal esett vissza.

Ezzel ellentétben az online vásárlás folyamatosan növekszik, így üzleti szempontból jobban megéri a csomagküldeményekre összpontosítani. Továbbra is lehet majd Dániában leveleket küldeni, de azokat már a Dao magánkézbesítő cégen keresztül.

Mi történik a postaládákkal?

Eddig 1500 postaládát távolítottak el az utcákról, ezeket árverésre bocsátották, és gyorsan elkapkodták az emberek. Mindenki szeretett volna egy emléket a 400 éves dán posta történetéből. A jó állapotú piros postaládákért akár 2000 dán koronát is hajlandó volt fizetni egy-egy gyűjtő vagy magánszemély. Az ígéret szerint januárban további 200 postaláda kerül értékesítésre.


Borítókép: ILLUSZTRÁCIÓ: Piros postaláda várja a leveleket az utcán (Fotó: Pixabay)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek