Magyarországon a szaloncukor olyan fontos része a karácsonynak, mint a fenyőillat, a bejgli vagy a halászlé. De vajon mikor kerültek fel az első szaloncukrok a fenyőfákra?
Ma már elképzelhetetlen nélküle a karácsony. Érdekes azonban, hogy Magyarországon kívül csak Szlovákiában és Romániában terjedt el a szaloncukor.
Hogyan született a szaloncukor?
Eredete a 14. századig vezethető vissza, amikor a franciát megalkották az ősét, amit fondant drazséként kínáltak. Ezeket a kisebb adagokra porciózott főzött cukor-krémeket később csokoládéval bevonták. A szalonok édessége volt, ebből alakult ki a szaloncukor.
Német cukorműves mesterek közvetítésével érkezett meg Magyarországra a 19.század első harmadában. Kezdetben kézzel készítették, az első fondantkészítő gépek a század végén jelentek meg Stühmer Frigyes cukrászmester által alapított, első magyar gőzüzemű csokoládégyárban, ahol cukrászdák számára gyártották a különleges édességet. A „töltelék” megdermedése és megszáradása után csomagolták bele darabonként a színes, csillogó sztaniolpapírba. 1891-ben Kugler Géza már 17 féle szaloncukorreceptet írt le Legújabb nagy házi cukrászat című könyvében.
A karácsonyfa állítás hagyománya a XVI. századig vezethető vissza, akkor még almával, mézeskaláccsal, dióval díszítették a fákat. A magyar cukrászmesterek felismerték, milyen szépen mutatnának a szaloncukrok a fenyőágakon, és megteremtették a hagyományt.
A 20. század elejére a szaloncukor már kifejezetten magyar kuriózummá vált: csomagolása díszesebb lett, ízvilága egyre gazdagodott; a hagyományos szaloncukrok mellett újabb és újabb ízek jelentek meg. A klasszikus arany és ezüst papíros csomagolás mellé pedig minden íz megkapta a maga színvilágát, hogy a vásárlók jobban be tudják őket azonosítani.
Magyarországon évente mintegy 3500 tonna fogy szaloncukorból. Ez az egyik legnépszerűbb szezonális termékből, amely minden évben megédesíti a karácsonyt.
Borítókép: Stühmer szaloncukrok karácsonyi megvilágítással (Fotó: Stühmer)
