Kilencvenegy évesen dél-franciaországi otthonában elhunyt az 1960-as évek női ikonja, Brigitte Bardot francia filmlegenda – közölte vasárnap az általa létrehozott állatvédő alapítvány.
A közlemény nem részletezi a halál okát, de a színésznő a múlt hónapban kórházba került. Az „isteni BB” az 1950-60-as évek szexszimbóluma volt, mintegy ötven filmben játszott és szeptember 28-án töltötte be 91. életévét.
Brigitte Bardot szépségét először tizenhat évesen csodálhatta meg a nagyközönség, amikor az Elle magazin címlapjára került. Pimasz mosolyának köszönhetően fedezte fel Roger Vadim rendező, aki sztár csinált belőle, és feleségül is vette. Kilenc közös filmet forgattak. Bardot először Az ifjú szépség című filmben állt kamera elé 1952-ben.
Az igazi Brigitte Bardot-filmek
1956-ban férje rendezésében készült el az első igazi Bardot-film, az És Isten megteremté a nőt, amelyben partnere Jean-Louis Trintignant volt.
A filmben merész megoldásokat alkalmaztak: Bardot megmutatta a meztelen testét, egy jelenetben pedig az asztalon lejtett erotikus táncot mezítláb. A közönség özönlött a mozikba, Bardot a szexuális forradalom megtestesítőjévé vált, és hamar meghódította Hollywoodot is.
Pályafutása során 21 év alatt közel félszáz filmet forgatott. A legismertebbek a Babette háborúba megy (1959), Igazság (1960), Magánélet (1961), ez utóbbiban Marcello Mastroianni oldalán szerepelt. Legkiválóbb alakítását Jean-Luc Godard A megvetés című 1963-as filmjében nyújtotta. 1965-ben készült Louis Malle rendezésében a Viva Maria, amelyet egy újabb Godard-alkotás követett, a Hímnem, nőnem. 1968-ban western filmben (Shalako) szerepelt Sean Connery partnereként.
Utolsó filmjét Don Juan címmel 1973-ban forgatta, azóta minden idejét az állatvédelemnek szentelte. 1986-ban létrehozta a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt, amelynek aktivistája volt. Tiltakozott többek közt a bikaviadalok, a bálnavadászat és az állatkísérletek ellen.
Énekesnőként öt nagylemezt adott ki, leghíresebb közülük a Serge Gainsbourg társaságában készített Bonnie és Clyde.
Brigitte Bardot olyan francia mozicsillag volt, mint Alain Delon, vagy Jean-Paul Belmondo. Saint-Tropez-ben élt, ahol szobrot is emeltek neki. Memoárja magyar nyelven 2018-ban jelent meg A küzdelem könnyei címmel.
Borítókép: Brigitte Bardot francia színésznő egy hatalmas sombreróval pózol, amelyet Mexikóból hozott haza, miközben megérkezik a párizsi Orly repülőtérre, Franciaországban, 1965. május 27-én. (AP fotó)











