Közép-Európa egyik legjelentősebb fenntarthatósági eseményén helyet kap a környezetet óvó öltözködés, közlekedés és a digitális tartalomfogyasztás is.
Március 29-ig várja a látogatókat a Planet Budapest a budapesti Vasúttörténeti Parkban, immáron harmadik alkalommal. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által szervezett esemény célja felhívni a figyelmet, hogy a Föld erőforrásai végesek.
A szórakoztatva tanító programok számos témát járnak körbe, melyhez látványos terek szolgáltatják a megfelelő környezetet.
Lesz időutazás hollywoodi minőségű díszletekkel, és színészek is közreműködnek a produkció megvalósításában. A Planet Budapest fő üzenete az, hogy miként tudjuk a Föld erőforrásait felhasználni úgy, hogy ne vegyük el az utánunk követő generációk életesélyeit.
Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke és Sir Partha Dasgupta közgazdász, a Cambridge-i Egyetem professzora nyitotta meg az idei rendezvényt.
Borítókép: ILLUSZTRÁCIÓ: A Gaia című, a földgömböt ábrázoló installáció a hetedik Zsolnay Fényfesztiválon Pécsett a Kodály Központ hangversenytermében 2023 július 7-én. MTI/Ruprech Judit











