A Hankook Tire, a világ egyik vezető gumiabroncs-gyártója, már második szezonját tölti az FIA Rali-világbajnokság (WRC) kizárólagos abroncsszállítójaként. A 2025-ös bemutatkozó év után Manfred Sandbichler, a Hankook európai motorsport igazgatója értékelte a tapasztalatokat és a technológiai transzfer jelentőségét – áll a Hankook közeleményében.
A Hankook az első olyan gyártó, amely egyszerre két FIA világbajnokságot (Formula E és WRC) szolgál ki exkluzív partnerként.
Érzelmes és megtisztelő pillanat volt a WRC-családhoz való csatlakozás. Azonnal éreztük a kihívás súlyát és a felelősséget, hiszen így egyedüli gyártóként már két FIA Világbajnokság gumiszállítóiként kell helytállnunk
– emlékezett vissza Manfred Sandbichler.
„Azóta pedig az FIA globális partnerei is lettünk, amire nagyon büszkék vagyunk. Ez az elkötelezettség egyértelműen jelzi, hogy a Hankook a motorsport határain túlmutatóan is aktívan részt vesz a mobilitás jövőjét érintő kérdésekben.” A szakember szerint a hosszas tesztelés, az együttműködés a különböző gyártókkal és a folyamatos fejlesztés eredményeként a Hankook csapata nagyot lépett előre az első évben, amelynek sikereit a versenyzők pozitív visszajelzései is igazolták.
Extrém tesztkörnyezet, folyamatos Hankook fejlesztés
A versenysport mindig csapatmunka, ezt emelte ki Manfred Sandbichler is. Az első évben a Hankook csapata is megismerhette azt a háttérstábot, a logisztikai csapatot és a gyártókat, akik a világbajnokságot folyamatos mozgásban tartják. Hozzájuk csatlakoztak a gumiabroncs-gyártó szakértői is. A rali világa a legváltozatosabb terepviszonyokkal teszi próbára az abroncsokat, a Hankook pedig mindegyikre egyedi fejlesztéssel reagál. A jeges utaktól (Winter i*Pike) a sáros aszfalton át (Ventus Z215) a köves, murvás szakaszokig (Dynapro R213) számos különböző környezetben kell biztosítaniuk a tapadást. A vállalat mérnökei minden verseny után elemzik az adatokat, a fejlesztésben azonban a pilóták visszajelzései is legalább ilyen fontosak.
Minden verseny új kihívást jelent, ezért nagyra értékeljük az őszinte visszajelzéseket, mivel azok rendkívül hasznosak számunkra. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy javítsuk az abroncsaink teljesítményét, és még jobbá tegyük őket. Minden kritikai észrevétel vagy váratlan helyzet segít abban, hogy a következő szezonra a lehető legjobb felszerelést adjuk a pilóták kezébe
– tette hozzá az igazgató. – Ami engem személyesen már az első pillanattól fogva megérintett, az a WRC-családon belüli összetartás volt, valamint az, hogy minket, mint a család új tagjait, milyen szívélyesen fogadtak. Ez a benyomásom pedig a mai napig újra és újra beigazolódik.”
Mit nyernek ebből a hétköznapi autósok?
A Hankook számára a WRC nem csupán marketingeszköz, hanem egy hatalmas „mozgó laboratórium”, ahol a szélsőséges igénybevétel során szerzett tapasztalatok közvetlenül beépülnek a közúti gumiabroncsok fejlesztésébe. Ez a technológiai transzfer az innováció alapja: a versenyabroncsok tapadási és szerkezeti megoldásai megjelennek a hétköznapi prémium termékekben is, miközben a rali-világbajnokság pályáin tesztelt defekttűrés és speciális anyagösszetétel a közúti biztonságot növeli. „A végfelhasználók közvetlenül profitálnak abból a tudásból, amelyet a világ legnehezebb ralipályáin szerzünk” – összegezte Manfred Sandbichler.
Borítókép: Hankook gumiabronccsal felszerelt WRC-versenyautó (Fotó: Hankook)











