Pannonhírnök

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

Megszűnnek az éjszakai fagyok, és melegedés kezdődik a jövő héten. Szép tavaszias időnk lesz.
Tavaszi virágok

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn egyre többfelé lehet számítani szűrt napsütésre, mert délnyugat, nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet. Késő délutántól, estétől általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, és néhol – főként az ország délnyugati felén – már előfordulhat zápor. A keleties szél sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható.

Kedden a napsütés mellett lesznek erősen felhős időszakok is, elszórtan zápor előfordulhat. A keleti, délkeleti szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum általában 4 és 10 fok között alakul, de kevésbé felhős tájakon fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. A csúcsérték 15 és 20 fok között várható.

Szerdán keleten többnyire napos időre van kilátás, míg nyugat felé haladva egyre több lehet a felhő, és főleg az ország nyugati felében alakulhat ki zápor. A keleties szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.

Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő várható, elvétve zápor előfordulhat. A változó irányú légmozgás mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 3 és 10, délután 18 és 23 fok között valószínű.

Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, elvétve alakulhat ki zápor. Mérsékelt marad a változó irányú légmozgás. Hajnalban 4 és 10, délután 18 és 23 fok közötti hőmérséklet valószínű.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, elvétve alakulhat ki zápor. Az északiasra forduló szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 3 és 10, délután 17 és 22 fok között alakul.

Vasárnap napos időre lehet számítani kevés gomolyfelhővel, számottevő csapadék nélkül. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 3 és 9, délután 17 és 22 fok között alakul.


Borítókép: Tavaszi virágok (Marcela Farkas fotója)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek