Pannonhírnök

Hiteles hírek. Maradandó értékek.

Véget ért az Attila-kiállítás Budapesten – Tömegek látták

A január 22-én megnyílt Attila-kiállítás 13 ország 64 múzeumának négyszáz műtárgyát mutatta be.
Késő antik ékszerek és edények

Több mint 113 ezer látogató váltott jegyet a Magyar Nemzeti Múzeum július 12-én lezárult Attila-kiállítására kevesebb mint hat hónap alatt – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek, hogy másfél évnyi tervezés és szervezés, majd hónapokon át tartó előkészület és kivitelezés után január 22-én nyílt meg a múzeum Attila-kiállítása, amely 13 ország 64 múzeumának négyszáz műtárgyát mutatta be.

Az, hogy több mint 113 ezer látogató volt kíváncsi az Attila-kiállításra, a legnagyobb elismerés a Nemzeti Múzeum szakemberei számára, és igazolja, hogy nagy szükség van színvonalas kiállításokra

– idézték a közleményben Zsigmond Gábor főigazgatót.

A tájékoztatóban kitértek arra, hogy július végén az Amerikai Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmával nyílik újabb időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban Amerikai álom címen.


Borítókép: Késő antik ékszerek és edények az Attila kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban a megnyitó napján, 2026. január 22-én. MTI/Kocsis Zoltán

További cikkek
Mozgássérült séta

Akadályokból megoldások – sikeres a PTE és a People First projektje

Az egyetemi polgárok aktív részvételével, több mint ötven értékelhető akadálymentesítési javaslattal zárult a Pécsi Tudományegyetem és a People First Közhasznú Egyesület-Pécs közös projektje. A kezdeményezés nemcsak az akadályok feltárását segítette, hanem a közösségi felelősségvállalást is erősítette, és megalapozza a PTE akadálymentesítési tervének kidolgozását.

Tovább olvasom »