Pannonhírnök

Hiteles hírek. Maradandó értékek.

Tárt kapukkal mottóval rendezik a 17. Kolozsvári Magyar Napokat

A város eredeti címerében három nyitott kaputorony szerepel, ezek adták az ötletet az idei Kolozsvári Magyar Napok mottójához.

Tárt kapukkal mottóval szervezik meg augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napokat, mellyel az erdélyi város nyitott szellemiségét hangsúlyozzák. A Kárpát-medence egyik legnagyobb magyar kulturális fesztiváljára 600 programmal készülnek – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón Kolozsváron.

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta: a mottónak két okból is „többletértéke van„. Egyrészt a város eredeti címerében három nyitott kaputorony szerepel, ami arra utal, hogy Kolozsvár egy nyitott szellemiségű város, ahol a vándorok, a kereskedők, „a szabad gondolatok” áramlottak ki és be, oda és vissza. Kolozsváron alapítása óta igyekeztek nem kizárni az idegent, az érdeklődőt, hanem beengedni.

Ennek szellemében a „kincses Kolozsvárként” emlegetett település „kincsesládáját” sem zárják el zsugori módon, hanem kinyitják és értékeit közkinccsé teszik. Ilyen módon nyer értelmet Kolozsvár gazdagsága, melyekre lakói méltán lehetnek büszkék – mondta.


Borítókép: Koncert Kolozsvár belvárosában (Fotó/forrás: Facebook/ Kolozsvári Magyar Napok)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek