Hetven év, több mint négy évtized a színpad és a kamera előtt – és egy pálya, amelyen a nevetéstől a legmélyebb drámákig szinte minden szerep megtalálta Gáspár Sándort. A Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes művész idén Miskolcon vehette át első Életműdíját, a CineFest pedig két olyan filmet is műsorra tűzött, amelyek meghatározóak a pályáján: a Csapd le, csacsi!-t és az Üvegtigrist.
A színművésszel az elismerésről, az emlékezetes forgatásokról, a közönség szeretetéről és a miskolci kötődéseiről beszélgettünk. Szóba került testvére, Gáspár Tibor, a szentesi kezdetek, a közös színpadi és filmes élmények, valamint az is, miért lehet egy életműben egyszerre helye a komoly drámáknak és a kacagtató vígjátékoknak.
Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy idén te kapod a CineFest Életműdíját?
Gáspár Sándor: Először meglepődtem, mert nem számítottam rá, aztán nagyon örültem neki. Ez egy kerek évforduló, ez a 70 év, és magamban összekötöttem ezt a 70 évet az Életműdíjjal. Felemelő és megtisztelő ez az elismerés; életem első Életműdíját kaptam, ami boldogsággal tölt el.
Milyen volt átvenni a díjat?
Elküldték nekem videón a díjátadás pillanatait a fesztivál szervezői, és azon látszik, hogy még kezdő vagyok az életműdíj átvételében, ugyanis ez egy bekeretezett díj, és a díjnak azt a felületét, amin az írás van, magam felé fordítottam, a többiek kifelé. Vicces volt utólag visszanézni.
A Csapd le, csacsi! és az Üvegtigris első része szerepelt a fesztivál programjában. Mért pont ez a két film?
Megkérdezték tőlem a szervezők, hogy melyik filmem vetítsék le. Én rájuk bíztam a döntést, mert nem ismerem a fesztivál felépítését. Nem tudtam, melyik film illik bele a fesztivál arculatába, ezért mondtam, hogy válasszanak ők.
A Csapd le, csacsi!-ra hogyan emlékszel vissza?
Egy visszavonhatatlan őrület alakult ki a bemutató után. Azt tudni kell, hogy a film két évig dobozban állt, és csak a rendszerváltás után mutatták be. Valamiért nem láttak benne lehetőséget a forgalmazók. Két év elteltével bemutattuk Tatán, és a moziba érve földbe gyökerezett a lábunk a fogadtatástól. A közönség imádta, és innentől kezdve megállíthatatlan a film.
Az Üvegtigris népszerűsége 25 éve tart…
Nagy meglepetés volt az Üvegtigris sikere. Főleg, amikor a videókazetták kijöttek, akkor következett be egy robbanásszerű siker. Kivetítőn nézték az emberek a szórakozóhelyeken, szabadtéri fesztiválokon. Idéztek a filmből, megállítottak az utcán, gratuláltak. A többi szereplő, Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Csuja Imre, Szarvas József, Horváth Lajos Ottó ugyanezt tapasztalta. Egyfajta őrület vette kerül az Üvegtigrist.
Miskolchoz milyen emlékeid fűződnek?
Az első kötődés még az 1980-as évek elején alakult ki. A testvérem (Gáspár Tibor színművész – a szerk.) ideszerződött, és én rendszeresen jártam őt nézni az előadásaiban. Akkor előfordult, hogy itt aludtam, és bejártam a környéket.
Elmentem Diósgyőrbe, Miskolctapolcára, Lillafüredre, meg fel a hegyekbe – ezek az első élményeim. Azóta is rendszeresen járok, de elsősorban színházlátogatási céllal jövök.
Tervezem egyébként, hogy több időt töltök el, hiszen itt az ország ikonikus turistahelyei vannak, és jó lenne picit behatóbban gyönyörködni ezekben. Diósgyőrben többször szerepeltem fent a várban, de a színházban is játszottam vendégelőadásokban.
Például miben?
Játszottuk itt az Új Színházban bemutatott Shakespeare Othellóját, ahol Bubik Pista volt a közvetlen partnerem, a Stílusgyakorlatok című darabot szintén elhoztuk Miskolcra.
Hogyan látod? Fejlődik a miskolci színház?
Igen, és hogy a testvérem ebben nagyon karizmatikusan részt vesz, büszke vagyok rá. Örülök, hogy ilyen erős, ütős társulata van Miskolcnak. Voltam nemrég megnézni az Oscart. Sőt, amikor – szinte minden nyáron – meghívást kapnak a Városmajori Szabadtéri Színpadra, mindig elmegyek megnézni őket. Utoljára a Revizort és Ibsen Nóráját láttam.
Volt olyan darab, amelyben együtt játszottál a testvéreddel?
A Centrál Színházban nyolc évvel ezelőtt Ibsen Kísértetek című színdarabjában játszottunk együtt, filmben pedig a Hídemberben és Grünwalski Ferenc két filmjében. Az első közös szereplésünk főiskolás korunk után volt, közvetlenül friss diplomásként Bacsó Péter Ki beszél itt szerelemről? című filmjében játszottunk ikreket.
A szüleiteknek polgári foglalkozásuk volt. Hogyan lett belőletek színész?
Nem volt nagy meglepetés, mert amikor bekerültünk a gimnáziumba Szentesen, ott működött diákszínpad, ami arról volt híres, hogy mindenféle vetélkedőkön elindultunk és nyertünk. Ki mit tud?-okon, a Szóljatok szép szavak sorozatban is mindig nyertünk. Aztán Várkonyi Zoltánnak feltűnt, hogy szentesiek sokan jelentkeznek a Színművészetire, így jött az ötlet, hogy drámatagozat jöjjön létre. Kicsit az öcsém is, és én is úttörőmunkát végeztünk a drámatagozat létrehozásáért.
Te kezdted a színjátszást, és Tibi ment utánad?
A bölcsödét is én kezdtem, mert másfél évvel vagyok idősebb nála, ugyanígy végig jött az iskola, a Színművészeti, és – a CineFest Életműdíjat leszámítva – szinte ugyanazok a díjak.
Őt mindig a komolyabb filmes szerepek találták meg, téged pedig a humoros szerepekért imád a közönség. Üvegtigris, Hyppolit, A miniszter félrelép, Megy a gőzös stb.
Ez érdekes, mert a közönség nem azokat a filmeket nézi, amikért a fesztiváldíjaimat kaptam, azok mind filmdrámák. Valószínűleg öcsémnek ilyen „fordított” karrierje van: ő 45 éves korában kezdett el filmezni, és olyan filmes sorozatokba került be, mint A feltaláló.
Igen, ő volt Béres József.
Így van. Béres Józsefnek állít emléket az a film, és nagyszerű volt benne. Őt így ismerték meg, vígjátékban nem nagyon látták játszani. Nekem több drámai filmem van, viszont az meg szerencse, hogy leforgattam 4-5 olyan filmet, amit a közönség a mai napig emleget. Én a pályafutásom során mindig próbáltam egyensúlyt tartani, de inkább a drámai szerepek felé billen, a színház meg a film is.
A Megy a gőzös című filmedet 2 hetente adják valamelyik televíziós csatornán.
Ez teljesen logikus. Azt mondom, hogy az a műfaj, ami könnyebben fogyasztható, sokat lehet rajta nevetni, azt szeretik meg, az marad meg az emberekben. Jól esik, ha felismernek valamelyik vígjáték kapcsán, de az is jól esik, ha megállítanak, hogy látták a Tutajosok című filmet, amiben én vagyok a főszereplő, és elmondják, mennyire meglepődtek, hogy ilyen drámai szerepet játszom. Egyébként ez a film járja a legtöbbet a világot, csak sokan erről nem tudnak.
Hol találkozhat veled a közönség? Milyen előadásokban szerepelsz?
Október 9-én mutatjuk be A miniszter félrelép című vígjátékot Mohácsi János rendezésében Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban.
Az alapműből készült mozifilmben is szerepeltél…
Igen, én voltam a hulla. Most a színházi előadásban Koltai Robi szerepét játszom, én vagyok a titkár. A bemutató után pedig szintén a Vörösmarty Színházban kezdem próbálni Ibsen színművét, a Solness építőmestert. Legközelebb ezekben láthatnak a nézők.
Borítókép: Gáspár Sándor színművész (Fotó: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)
