Pannonhírnök

Hiteles hírek. Maradandó értékek.

Katharina Blum Miskolcra érkezett – Premier a színházban

Heinrich Böll a nyilvánosság erejéről és az egyén kiszolgáltatottságáról mesél Katharina Blum történetén keresztül. A híres színmű múlt szombaton debütált a Miskolci Nemzeti Színházban.
Katharina Blum elvesztett tisztessége Miskolc

Heinrich Böll Nobel-díjas német író 1974-ben megjelent regénye, a Katharina Blum elvesztett tisztessége egy fiatal nő történetén keresztül mutatja meg, hogyan képes a politikai hatalom, a rendőrségi gépezet és a szenzációhajhász sajtó alapjaiban felforgatni egy ember életét.

Egy fiatal, tisztességes nő, aki egyetlen éjszaka alatt olyan történet középpontjába kerül, amelyet nem ő választott. Megismerkedik egy férfival, akiről később kiderül, hogy terrorista bankrabló. A találkozás pillanatától azonban Katharina számára már nincs visszaút. A rendőrségi nyomozás mellett egy másik, legalább ilyen könyörtelen gépezet is működésbe lép. A bulvársajtó saját történetet gyárt róla, a tények helyére feltételezések kerülnek, az emberből pedig pillanatok alatt címlapszereplő és közellenség lesz.

Katharina Blum elvesztett tisztessége Miskolc

Böll regényének alcíme – „Miből származik az erőszak, és hova vezethet?” – ma is zavarba ejtően aktuális kérdést fogalmaz meg. A történet ugyan a nyugatnémet anarchista diákmozgalmak korszakában játszódik, de a mechanizmus, amelyet bemutat, nem egyetlen korszakhoz kötődik. A nyilvánosság ereje, a manipulálható információk, a megbélyegzés és az ítélkezés ma is képesek egy ember életét tönkre tenni.

A Miskolci Nemzeti Színházban Keszég László rendezésében látható az előadás, a címszerepet Rudolf Szonja alakítja. Bereményi Géza adaptációja alapján a mai színpadi változatot Lőrinczy Attila és Keszég László készítette. A produkció díszlettervezője Bozóki Mara, jelmeztervezője Sinkovics Judit, zeneszerzője Zságer-Varga Ákos.

Az előadás bemutatója 2026.10.10-én volt a Kamaraszínházban.

Katharina Blum elvesztett tisztessége Miskolc

 

Heinrich Böll

KATHARINA BLUM ELVESZTETT TISZTESSÉGE

színmű

Fordította: Bor Ambrus

Bereményi Géza adaptációja alapján a mai színpadi változatot Lőrinczy Attila és Keszég László készítette

Katharina Blum, házvezető Blornáéknál Rudolf Szonja

Dr. Hubert Blorna Lajos András

Trude Blorna, a felesége Fazakas Júlia

Erwin Beizmenne, főfelügyelő Feczesin Kristóf

Alois Sträubleder Börcsök Olivér

Peter Hach, államügyész Farkas Sándor

Erika Pletzer, rendőrfelügyelő Mikita Dorka Júlia 

Else Woltersheim, Katharina keresztanyja Eperjesi Erika

Konrad Beiters, Else élettársa / Lüding hangja Salat Lehel

Werner Tötges, a Zeitung újságírója Kokics Péter

Ludwig Götten / riporter / 1. farsangoló Tegyi Kornél

Frederick Le Boche, festőművész / hotel tulajdonos / detektív Kincses Károly

Maud, Alois felesége / csitri / taxis / lakó Lázár Juli e.h.

Farsangolók, maszkosok, kommandósok, rendőr

Közreműködik: Szitás Balázs, Dr. Rási Viktória, Palocsai Eszter, Riczkó Ádám

 

Díszlettervező: BOZÓKI MARA     

Jelmeztervező: SINKOVICS JUDIT

Dramaturg: LŐRINCZY ATTILA

Zeneszerző: ZSÁGER-VARGA ÁKOS

Jogi szakértő: DR. RÁSI VIKTÓRIA

Súgó: PALOCSAI ESZTER

Ügyelő: DR. RÁSI VIKTÓRIA

Rendezőasszisztens: SZITÁS BALÁZS

 

Rendező:
KESZÉG LÁSZLÓ


Borítókép: Katharina Blum elvesztett tisztessége (Fotó: Éder Vera)

További cikkek