Pannonhírnök

Hiteles hírek. Maradandó értékek.

A nemezkészítés is a szellemi kulturális örökség részévé vált

A nemezkészítés és a palóc népviselet mellett még két taggal bővült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke, amely így már 60 elemet tartalmaz.
Palóc népviseletbe öltözött lány

A békési kosárfonás, a nemezkészítés mestersége, a budapesti szeparált kötényes fürdőzés, valamint a nógrádi palócok élő népviseletei és öltözködési hagyománya is felkerült idén a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére – közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium közgyűjteményekért és örökségvédelemért felelős államtitkára pénteken Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.

Sári Zsolt úgy fogalmazott, ma azokkal ünnepeltek együtt, akik például Békésből vagy Nógrádból hozták el örökségük legjavát; azt a tudást, amelyet egykor nagyszüleiktől tanultak, ma ők maguk éltetnek, holnap pedig gyermekeiknek, unokáiknak adnak tovább.

Elmondta:

az UNESCO 23 évvel ezelőtt fogadta el a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt, amelyhez Magyarország 20 éve csatlakozott, és azóta több magyar hagyomány került fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára, köztük a mohácsi busójárás. Néhány hét múlva Kínában a magyar fazekasság nemzetközi elismeréséről is dönthetnek

– fűzte hozzá az államtitkár.

Sári Zsolt szerint az eredmények mögött közösségek kitartó munkája, elhivatott szakemberek tudása és sok-sok év következetes építkezése áll. Hozzátette, a megőrző munkában meghatározó szerepe van a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban működő Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságnak, Csonka-Takács Eszter igazgatónak és munkatársainak.

A nemzeti jegyzékbe kerülés fontos elismerés, de nem célba érkezés, hanem egy újabb állomás, nem a hagyomány fennmaradásának garanciája, hanem annak nyilvános elismerése, hogy értékes mindaz, amit tesznek, és hogy mindenki közös érdeke, hogy ez a tudás tovább éljen

– tette hozzá az örökségvédelemért felelős államtitkár.

Cseri Miklós, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója Ernest Hemingwayt idézve azt hangoztatta: „az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha„. Nagyon komoly háttérmunka, szakmai és szervező munka és a szakmai szervezetek együttműködése kellett ahhoz, hogy most már október 17-én a szellemi kulturális örökség napját ünnepelhessük – mondta.

Pálóczi-Horváth Viktória, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság főtitkár-helyettese arról beszélt, hogy az UNESCO az Egyesült Nemzetek Szervezetének nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete, amelynek jelenleg 194 tagja van és 12 társult tagja. Hozzátette, hogy ez a hatalmas világszervezet 80 évvel ezelőtt jött létre, és egyik fő célja a kulturális sokszínűség védelme és a kulturális örökség megőrzése.

A főtitkár-helyettes elmondta, hogy a 2003-ban elfogadott és a szellemi kulturális örökség védelmét, megőrzését szolgáló egyezmény arra irányítja a figyelmet, hogy a kulturális örökség nemcsak épületekben vagy műtárgyakban létezik, hanem azokban az élő hagyományokban is, amelyeket közösségeink generációról generációra továbbadnak.

Hozzátette, hogy az UNESCO szerint a kulturális sokszínűség nem elválaszt bennünket, hanem összeköt, Európa és a világ kultúrái attól gazdagok, hogy különbözőek, mégis képesek párbeszédet folytatni egymással.

A szellemi kulturális örökség éppen ezt a párbeszédet segíti, megtanít bennünket figyelni egymásra, tisztelni egymás hagyományait és felismerni azt, ami közös bennünk – tette hozzá Pálóczi-Horváth Viktória.


Borítókép: Palóc népviseletbe öltözött résztvevő a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke új elemeinek ismertetésén a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2026. október 16-án. A nógrádi palócok élő népviseletei és öltözködési hagyománya is felvételt nyert a jegyzékbe. MTI/Kocsis Zoltán

További cikkek
Mozgássérült séta

Akadályokból megoldások – sikeres a PTE és a People First projektje

Az egyetemi polgárok aktív részvételével, több mint ötven értékelhető akadálymentesítési javaslattal zárult a Pécsi Tudományegyetem és a People First Közhasznú Egyesület-Pécs közös projektje. A kezdeményezés nemcsak az akadályok feltárását segítette, hanem a közösségi felelősségvállalást is erősítette, és megalapozza a PTE akadálymentesítési tervének kidolgozását.

Tovább olvasom »