Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A BÉT Európa egyik legjobban teljesítő tőzsdéje lett

A részvénypiac forgalma 21,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1019,92 pontos, 2,57 százalékos emelkedéssel, 40 675,89 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 21,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a BUX-index 2,57 százalékos emelkedésével a BÉT lett Európa egyik legjobban teljesítő tőzsdéje.

Európában az olaj- és a bankszektor jól teljesített, ennek következtében a magyar blue chipek közül különösen a Mol és az OTP volt erős – tette hozzá.

A BÉT jelentős forgalom mellett tudott emelkedni, ami az elemző szerint azzal magyarázható, hogy sajtóértesülések szerint az uniós költségvetési vitában megállapodás született Lengyelország és Magyarország, valamint Németország között.

A Mol 68 forinttal, 3,40 százalékkal 2066 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 540 forinttal, 4,39 százalékkal 12 840 forintra nőtt, forgalmuk 14,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,52 százalékkal 380 forintra csökkent, forgalma 249,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,40 százalékkal 7520 forintra esett, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3444,12 ponton zárt szerdán, ez 37,33 pontos, 1,10 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek