Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A Duna teljes hazai szakaszán érezteti hatását az árhullám

A hazai folyószakaszon több mint 600 kilométer hosszan védekeznek

Már a teljes hazai Duna-szakaszon érezteti hatását az árhullám, a magyarországi folyószakaszokon több mint 600 kilométer hosszan védekeznek – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a nagybajcsi tetőzést követően a vártnál ugyan lassabban, de apadásnak indult a Duna a szigetközi szakaszon. A hullámtérben a dús aljnövényzet továbbra is lassítja a víz átfolyását, hiszen az elöntött, növényzettel borított ártérről most lassabban jut vissza a víz a mederbe. Ennek hatására Budapesten szombat délelőtt várható a tetőzés az alsó rakpart szintje körüli vízállással.

 

Illusztráció – József Attila szobra a Dunaparton (Fotó. MTI/ Jászai Csaba)

 

Az OVF közleménye szerint a Duna németországi és ausztriai részvízgyűjtőin csütörtökön sem hullott számottevő eső. A legfrissebb előrejelzés vasárnaptól mutat újra csapadékosabb időjárást, azonban ez a jelenlegi árhullám levonulását jelentősen nem befolyásolja.

 

Levonulóban az árhullám

 

A felső szakaszokon a német, az osztrák, illetve a szlovák mérések és előrejelzések továbbra is nagyon lassú apadást mutatnak, a péntek reggeli adatok szerint a hazai szakaszon hosszan elnyúló tetőzésre és némileg alacsonyabb vízállásokra lehet számítani – közölték.

A szombati, budapesti tetőzésen kívül másutt az elsőfokú árvízvédelmi készültségi szintet megközelítő tetőző vízállások várhatók – írták.

 

Lassú apadás a Duna teljes szakaszán

 

Kitértek arra: nagyon lassú az apadás a Szigetköz területén és Győrnél is, ez tovább lassítja a víz útját a Duna alsóbb szakaszain és a tetőzés péntek dél körül Gönyű térségében jár, ahol tart a védekezés az átvezényelt tiszai vízügyesekkel együtt.

A megerősített vízügyi őrszolgálatot 317 dunai és tiszai vízügyes szakember közösen látja el a nap 24 órájában, mivel az árhullám tartóssága miatt fokozott figyelmet kell fordítani az árvízvédelmi töltéseken esetlegesen előforduló jelenségek felderítésére – hangsúlyozták. Hozzátették: egy ilyen tartós árvíznél a gátak átnedvesedhetnek, emiatt csökkenhet a szilárdságuk, ezért rendkívül fontos a szakképzett vízügyes őrszolgálat jelenléte.

A vízügy szakemberei folytatják az árvízvédelmi munkálatokat valamennyi érintett szakaszon a Rábán, a Murán, a Dráván, a Tarnán és a Zagyván is – áll az OVF közleményében.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Járókelõk a lezárt V. kerületi Id. Antall József rakparton, a Margit hídnál 2024. június 6-án. Az érkezõ dunai árhullám miatt a Budapest Közút ezen a napon 20 órától lezárta a forgalom elõl a budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Rákóczi híd között, illetve a pesti alsó rakpartot a Népfürdõ utca és a Közraktár utca között. A folyó tetõzése a fõvárosban június 8-án várható, 660 centiméter körüli vízállással. (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Kövessen minket a Facebookon is!

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek