A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az augusztus 27-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:
2 8 11 12
20 24 27 40
41 45 49 51
54 57 65 71
72 73 74 79
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az augusztus 27-ei KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:
2 8 11 12
20 24 27 40
41 45 49 51
54 57 65 71
72 73 74 79

Több tízezer rajongó, kétórás show, legendás slágerek és egy magyar rockhimnusz. A Metallica nyolc év után tért vissza Budapestre, és olyan koncertet adott a Puskás Arénában, amelyről még sokáig beszélni fognak a rajongók.

A SopronFesten legnagyobb érdeklődés a július 4-i napot kíséri, amikor a The Prodigy, a Halott Pénz, Pogány Induló és a Wellhello koncertezik.

Juhász István kenus és Kőhalmi Emese kajakos az első három között ért célba, így mindketten vízre szállhatnak a szombati fináléban.

Színes programkínálattal, 5 színpadon több mint 50 fellépővel vár 3 napon át a székesfehérvári FEZEN Fesztivál.

A délnyugatról keletre húzódó erős zivatarok egyes helyeken 2–4 centiméter átmérőjű jeget is hoztak.

Két személyszállító űrhajó miatt módosítani kellett a Nemzetközi Űrállomás pályáját: 1,6 kilométerrel kitolták.

Néptáncelőadás, papucsvásár, kreatív foglalkozások várnak szombaton, és átadásra kerül a Szegedi papucs-díj is a szegedi papucs napján.

Olasz, német, francia, osztrák, magyar operaházak balettegyüttesei lépnek színpadra a X. Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán a budapesti Operaházban.

Megszűnik a Fizz Liga és visszatér az OTP Bank Liga a labdarúgó NB l-be. A hírt az MLSZ jelentette be.

A Magyar Tudományos Akadémiával egykorú ősplatán lett „a Tudomány Fája” Budapesten.

Az első Országos Musical Színjátszó Találkozó keretében zajló verseny egyik díjazottja Ember Márk Lakógyűlés, a musical című előadásában kapott szerepet.

A kecskeméti színház 2025/26-os évadának legjobbjai az Együtt a művészetért! Díjátadó Gálán vették át az elismeréseket.