A Kertész-életmű feldolgozásával folytatódnak a rendhagyó irodalomórák a Kertész Imre Intézetben. A drámapedagógiai módszereket alkalmazó, hanganyagokkal és filmrészletekkel színesített ingyenes, interaktív foglalkozásokra középiskolások jelentkezését várja a Nobel-díjas író nevét viselő intézet.
A középiskolai osztályok, érdeklődő csoportok számára meghirdetett új Kertész-irodalomórákat az irodalmi Nobel-díj odaítélésének és átvételének 20. évfordulója alkalmából zajló programok sorában indította útjára a Kertész Imre Intézet – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
A foglalkozások a magyar irodalom, a történelem és az etika tananyagához, illetve az osztályfőnöki órák tematikájához kapcsolódva dolgozzák fel Kertész Imre életművének és Sorstalanság című regényének egyes aspektusait, 90 percben.
A főként a tizenkettedikes korosztály számára ajánlott rendhagyó órákon egy rövid irodalomtörténeti áttekintést követően a diákok aktív részvételével, csoportos és páros munkában, drámapedagógusok segítségévek értelmezik a középiskolások a Kertész-életmű hangsúlyos témáit, szövegeit.
A szituációs feladatok célja, hogy a diákok élményszerűen, a saját tapasztalataikhoz kapcsolódva ismerkedjenek meg a magyar irodalom egyetlen Nobel-díjas alakjának életútjával és világképével. A foglalkozások végén lehetőség nyílik a Kertész Imre Intézet gyűjteményében fellelhető egyes fotók, könyvek, dokumentumok és kéziratok megtekintésére is.
A közleményben felidézik, hogy az intézet centenáriumi programsorozatának keretében tavaly már nagysikerű Pilinszky-irodalomórákat tartott, amelyeken csaknem 200 középiskolás diák vett részt.
A foglalkozásokon szintén drámapedagógiai módszerekkel dolgozták fel a költő életművének egyes részeit, az órák végén pedig az intézet által őrzött Pilinszky-kéziratokból is megtekinthettek egy válogatást a résztvevők.
A visszajelzések alapján a tanulók élvezték a szokásostól eltérő óratípust, amely segítette őket abban, hogy elmélyüljenek Pilinszky költészetében – emelik ki a közleményben.
A rendhagyó Kertész-irodalomórák bemutatkozó kisfilmje a Kertész Imre Intézet közösségi média felületein és az Intézet honlapján is megtekinthető. Az ingyenes, rendhagyó foglalkozásokra a rendezveny@kerteszintezet.hu címen várja a középiskolás osztályok jelentkezését a Kertész Imre Intézet.
Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!