Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A Körösök völgyébe érkezik a Muzsikál az erdő programsorozat

Szeptember végén Gyulán és környékén zeneszótól lesz hangos az erdő.

Szeptember 27-29. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot. A rendezvény hagyományosan az Országos Erdészeti Egyesület Erdők Hete programsorozatának nyitórendezvénye is a dél-magyarországi régióban.

Szabó Lajos, a Muzsikál az Erdő Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője kiemelte: hangsúlyos szerepet kap a fenntartható erdőgazdálkodás és az ember-erdő kapcsolat. Céljuk, hogy „az embereket egy fenntartható életvitel felé fordítsák az erdő, a zene és a művészetek erejével”, ami egyre aktuálisabb a klímaváltozás miatt.

Az egészséges életmód jegyében lesz kenu- és kerékpártúra, természetismereti élményséta is. A gyerekeket kézműves-foglalkozásokra, bábszínházi előadásra és népviseletes interaktív játszóházba invitálják; lesz íjász-, solymász- és komposztálási bemutató, erdei akvarellfestés és hagyományőrző szilvalekvárfőzés. Bemutatót tart egy erdélyi taplászmester, és helyi termékeket is lehet majd kóstolni és vásárolni.

Pénteken a gyulai Almásy-kastély előtt fellép a gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar és a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskar. Majd Fassang László zongoraművész, Ávéd János szaxofonművész és a Cimbaliband koncertezik.

Szombaton először a Mályvádi erdőben ad elő tradicionális csángó és magyar dallamokat Petrás Mária és mások mellett Szokolay Dongó Balázs. Ezután a programok a Városerdőben folytatódnak, ahol fellép a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara; Orosz Zoltán harmonikaművész, valamint a Bohém Jazz Quartet.

A határon túl is Muzsikál az erdő

Vasárnap a határ túloldalán, Nagyvárad közelében, Szentmárton-Félixfürdő környékén folytatódik a programsorozat. Itt a Nagyváradi Művészeti Líceum fiatal tehetségei mutatkoznak be az érdeklődőknek, majd Horgas Eszter fuvolaművész és Somogyi Lili énekművész lép fel „anya-lánya duóban”. A rendezvény népzenei koncerttel zárul, amelyen a Soroglya zenekar zenél, és fellép az érsemjéni Ezüstperje Néptánccsoport.

A Muzsikál az erdő a Mátrából indult útjára 2004-ben, és mára térségi rendezvényből országokon átívelő rendezvénysorozattá vált. A Muzsikál az erdő a Körösök völgyében programsorozatot 2015-ben rendezték meg először Gyulán, egy évvel később pedig Nagyvárad térsége is helyszíne lett az eseménynek.

A részletes program megtalálható a www.muzsikalazerdo.hu weboldalon.

Nyitókép: A Hot Jazz Band koncertje a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok rendezvényén Parádfürdő közelében 2024. július 5-én (Fotó: MTI/Komka Péter)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek